Kincs, ami megőrzésre vár

Hodász - A roma és nem roma interkulturális kapcsolatok erősítésére nemrég valami különlegeset eszeltek ki Hodászon, megmozgatva ezzel a helyi fiatalokat és a lakosságot. Hét települést – Kántorjánosit, Nyírgyulajt, Besenyődöt, Nyírmihálydit, Nyírvasvárit és Géberjént – fűzték fel úgy egy útvonalra, hogy minden állomáson legyen valami esemény, különleges attrakció. A cél az volt, hogy a már kipróbált programelemek segítségével egy év alatt kialakítsanak egy olyan ifjúsági értékmentő hálózatot, amely a falusi turizmust erősíti.

Minden érték, amijük van

A Nagyapám kincse címet viselő program bázisát a hodászi 2001-ben létrejött – s az országban egyetlen – roma tájház és a 2014-ben létesült alkotóház adja, amelyet a Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület működtet.

– A programban résztvevő települések fiataljai mentorok segítségével hozzáláttak, hogy összegyűjtsék a fellelhető roma és nem roma vonatkozású néprajzi- és tájértékeket, hogy ezeket megmutathassuk majd az ide látogató turistáknak – árulta el lapunknak Rézműves Melinda néprajzkutató a program nyitórendezvényén.

– Meg kellett győznünk a lakosokat is arról, hogy érdemes falusi turizmussal foglalkozni, s szeretnénk elérni, hogy az emberek értékként tekintsenek arra, amijük van – avatott be a részletekbe a néprajzos szakember.

Megtudtuk azt is, hogy az egyesület nemrég zárt le egy – a roma identitást erősítő – pályázati programot, amelyben 20, a helyi általános iskolába járó roma lány vehetett részt. A program csak megerősítette a 15 év alatt megtapasztaltakat, hogy a roma kultúra megélése a családi környezetben a legideálisabb.

Ám ahogy kikerülnek a gyerekek a családból, egyre fogynak az identitás megélését segítő élmények. Megváltozik például a nyelvhasználat, éppen ezért olyan alkalmakat igyekeztek teremteni, amelyekkel fenntartható maradt a kétnyelvűség.

Vannak jó példák is

– A foglalkozásainkon cigányul beszélgettünk, s a kirándulások élményeiről is ugyanígy, a gyerekek anyanyelvén kértünk fogalmazást – sorolta Rézműves Melinda.

– Alkalmat teremtettünk arra, hogy megélhessék a családból hozott viselkedésmintákat, például a terek használatát – a romáknál ugyanis más teret használ egy fiú, mást a lány – vagy azt, milyen közel ülhetünk egymáshoz, mi mindenről beszélgethetünk. Az iskola ezzel szemben egészen másféle közeg. Persze vannak már jó példák is – cigány népismeret órák, vagy cigány nyelvórák –, de még több hasonló kezdeményezés kellene, hogy a cigány és a nem cigány gyerekek a cigány kultúrát is nemzetiségi kultúrának tekintsék. Annak viszont örülünk, hogy a helyiek nyitottak minderre, s büszkeséggel tölt el, hogy a rendezvényeinken a tájházat és az alkotóházat cigányok és magyarok egyformán, együtt használják.

Nem egyenlő a szegénység kultúrájával

Rézműves Melinda büszkén hangoztatta: a tájház remek kiindulási alap ahhoz, hogy a hagyomány valósággá váljon. Ezt szolgálják a múzeumpedagógia foglalkozások, a tárlatvezetések, de a leghatékonyabb az, amikor egy nagymama behozza az unokáját, s megmutatja neki azokat a berendezési tárgyakat és eszközöket, amelyeket még ő is használt gyerekkorában.

– Ilyenkor a gyermek számára nem csak egy mese lesz a múlt, hanem megélt valóság. Minden eszközzel azt igyekezzük hangsúlyozni, hogy a roma kultúra is identitást adó kultúra, s nem egyenlő a szegénység kultúrájával. Joggal lehetnek rá büszkék a különböző generációk, amikor itt a tájházban és a kulturális térben átadhatják, megmutathatják egymásnak.

KM-RT,MJ