Helyi közélet

2017.01.31. 12:30

Plusz 2 milliárdot kapott Nyíregyháza - Ezek az utcák és utak újulnak meg

Nyíregyháza - A központi költségvetési irányzat részét képezik a területi infrastrukturális fejlesztések. Ennek keretében kapott 2 milliárd forintos (plusz) támogatást Nyíregyháza.

Nyíregyháza - A központi költségvetési irányzat részét képezik a területi infrastrukturális fejlesztések. Ennek keretében kapott 2 milliárd forintos (plusz) támogatást Nyíregyháza.

– Komoly jelentősége van ennek az összegnek, ugyanis mindezt egy 10,5 milliárd forintos alapból kapta meg a város. A kiemelt nagyságrend azt jelzi, hogy helyesen döntöttünk a beruházások előkészítésének felgyorsításáról, így mi már kész tervekkel rendelkezve kérhettük a forrás biztosítását. – nyomatékosította dr. Kovács Ferenc polgármester. Hozzáfűzte: – Évek óta sokat áldozunk saját erőből az utak és a járdák építésére, felújítására. Tavaly mindez mintegy 200 millió forintos tételt jelentett. 2013 óta minden évben milliárdos nagyságrendben épültek utak, járdák és kerékpárutak és ezt a lendületet nemcsak tartani tudjuk idén, hanem felül múlni is.

A Nyíregyháza infrastrukturális fejlesztése elnevezésű projekt keretében a tervek szerint ebben az esztendőben a következő lakóutcák újulnak meg: Vénusz, Borbála, Mária, Magdolna, Krisztina, Anna utca és a Kemecsei szervizút. A járdafelújítási program is folytatódik, az érintett utcák: Deák Ferenc u. (Arany-Széchenyi u. között páratlan oldal), Pazonyi u. (Aldi-közigazgatási határ között kerékpárút), Korányi Frigyes u. (Garibaldi-Kalevala sétány kerékpárút), Városmajor u., Család u. (Szalag-Pazonyi u. között), Eperjes u. (Ószőlő-Korányi F. u. között), Bocskai u. (Hunyadi-Inczédy sor között páratlan oldal), Pazonyi tér (Korányi F. u.-Hunyadi u. között), Sarkantyú u. (Kossuth u.-Epreskert u. között), Epreskert u. 54-60. előtt és Körte u. 51-59. előtt, László utca-Inczédy sor (a Bocskai utcától a Belső körútig), Izabella utca (Szegély utca-Jonathán utca között), valamint a Stadion utcai járdák.

A lakóutcák fejlesztése és a járdák felújítása mellett a 2 milliárd forintos központi támogatásban utak rendbe tételére is futja, ezek a következők: Sóstói út és Szindbád sétány (Kemecsei felüljáró-Berenát utca), Bocskai u. (Hunyadi u.-Inczédy sor között) városi szakasza, Család utca (Szalag u.-Pazonyi út közötti szakasz), Templom utca, Damjanich utca (Huszár sor -Toldi u. között), Nyár utca (Körte u.-Dózsa György u. között), Meggyes utca (41. sz. főút- Varázs utca között), Körte utca, Rövid utca, Tó utca, Mogyoró utca (Templom u.-Sóstóhegyi u.), Kosbor utca. Kerékpárút építése is szerepel a tervben, ez pedig a Sóstóhegyi út Korányi Frigyes utca-Mogyoró utca közötti szakasza. Lehetőség nyílik szennyvízcsatorna-hálózat építésére az alábbi helyeken: Nárcisz utca, Csabagyöngye utca, Felhő köz, Bottyán János utca, Kocsis utca, Vasút utca, Naspolya köz, Zsálya utca, Szamóca utca, Mezsgye utca.

Önkormányzatunk nagyszabású szennyvízhálózat fejlesztési programja 2015-ben fejeződött be. A most megcélzott utcák beépítettsége akkor még nem indokolta a beruházást a tervezési szakaszban. Az elmúlt évek során azonban sok ingatlan beépült, így számos utcában indokolttá vált a csatornahálózat megépítése, a támogatás pedig megfelelő keretet biztosít ezen a területen is. Jól érzékelhető tehát, hogy a 2 milliárd forintból Nyíregyháza számos helyén nőhet a lakosok komfortérzete.

KM-LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában