Helyi közélet

2017.05.30. 18:57

Becsnél nincs baj…

Szennyvízben fürödni nem éppen kellemes. Ezt azóta tudom, hogy egy családi strandolásnak egy szippantóautó vetett véget – a sofőr ugyanis a legnagyobb nyugalommal engedte a Hernádba, egyúttal a nyakunkba tartálya tartalmát.  Hoványi Péter jegyzete.

Szennyvízben fürödni nem éppen kellemes. Ezt azóta tudom, hogy egy családi strandolásnak egy szippantóautó vetett véget – a sofőr ugyanis a legnagyobb nyugalommal engedte a Hernádba, egyúttal a nyakunkba tartálya tartalmát.  Hoványi Péter jegyzete.

Egy fájdalmas fülgyulladást leszámítva senki sem lett beteg, mégis emlékezetes marad a harminc évvel ezelőtti eset. Akkoriban nem sokat adtak a környezetvédelemre; megszokott volt, hogy a tulajdonosok a folyóban mosták az autójukat, nem törődve a vízbe kerülő tisztítószerrel, olajjal – a szennyvíz viszont máig probléma maradt.

Tavaly nagy port vertek fel a Tisza szennyezettségéről szóló cikkeink. Voltak, akik a nem megfelelő mintavétellel indokolták a laboreredményeket, mások szerint a sajtónak a turizmus érdekében hallgatnia kellett volna a felmerült kérdésekről. A telefont ragadó olvasóink véleménye ugyanakkor egybevágott: nincs rendben a vízminőség. A gondok mintha újratermelődnének, az elmúlt hetekben a Szamos-szennyezéstől volt hangos a sajtó. A mellékfolyó a megszokott nyaralóhelyem alatt torkollik a Tiszába, mégis nyugodtabban aludnék, ha senkinek nem kellene megtudnia, milyen is a szennyvízben lubickolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában