Helyi közélet

2017.06.30. 13:07

Mozgás fájdalom nélkül – ortopéd orvosok tanácskoznak Nyíregyházán

Nyíregyháza - A csütörtökön nyíló konferencián a nagyízületi endoprotetika a slágertéma.

Nyíregyháza - A csütörtökön nyíló konferencián a nagyízületi endoprotetika a slágertéma.

Kettős jubileum jegyében nyitotta meg kapuit a Nyíregyházi Egyetemen a Magyar Ortopédiai Társaság (MOT) évi soros kongresszusa, egyrészt mert ez a rendezvény immár a 60. a sorban, másfelől pedig éppen 40 éve vált le a traumatológia szakterületéről a Jósa András Oktatókórház Ortopédiai Osztálya. Minderről dr. Fazekas Csaba osztályvezető főorvos beszélt a három napos, csütörtöktől szombatig tartó rendezvény sajtótájékoztatóján, utalva arra is, hogy a most tárgyalt témák a napi aktualitásoknak és kihívásoknak megfelelően alakulnak.

Professzor dr. Tóth Kálmán, a MOT Szakmai Kollégiumának az elnöke – amellett hogy megköszönte a vendéglátóknak az immár negyedszer kínálkozó lehetőséget – dicsérte a megyeszékhely oktatókórházában és telephelyein végzett magas szintű betegellátást, ami a nagy ízületi protézisellátásban, a kézsebészet, a sportsebészet és az általános ortopédiai tevékenységben is tetten érhető.

Dr. Than Péter professzor, a MOT soros elnöke hozzászólásában rámutatott, hogy napjainkban számtalan kihívás előtt áll az ortopédia, majd több olyan kurrens témára is felhívta a sajtó figyelmét – prevenció a gyermekkorban, gerinc- és sportsebészet, váll- és felső végtag sebészet – amelyekről bizonyosan szó esik a baráti, intézményi kapcsolatok ápolására is alkalmas konferencián.

– Évek óta növekszik a betegszám, ami óhatatlanul szövődmények megjelenésével és más következményekkel is együtt jár, s nyilvánvalóan az ilyen esetekről, és várólistákkal kapcsolatos kérdésekről is szót kell ejtenünk – minderről már dr. Gunther Tibor, a MOT főtitkára beszélt lapunknak, amiről a Kelet-Magyarország szombati számában olvashatnak.

KM-MJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában