Helyi közélet

2018.02.28. 16:26

Nőtt a civil kurázsi nyíregyházán

Nyíregyháza - A pályázók összesen csak három tevékenységre pályázhatnak.

Nyíregyháza - A pályázók összesen csak három tevékenységre pályázhatnak.

Immár tizenkettedik alkalommal rendezett széles körű összefoglalással konferenciát a civileknek a Nyíregyházi Civil Fórum, s az idén akkora volt az érdeklődés, hogy a mintegy másfél száz résztvevő be sem fért a VMKK közösségi terébe. Ezért is tartotta fontosnak, és szimbolikus jelentőségűnek dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, hogy – mint a korábbi években is tette – megjelenjen a rendezvényen és köszöntse a civileket. – Az egyesületeink és alapítványaink a jövőben is számíthatnak a városra, hiszen egy jó városvezetés se pótolhatja a civileket – nyomatékosította a városvezető, már az elején egyértelművé téve, hogy ebben az évben is elkülönít a város 25 millió forintot az egyesületek támogatására.

A konferencia idei programja egy ünnepélyes aktussal is kibővült, mivel az idén először adták át a Civil Fórum-díját, amit a 120 szavazó által legaktívabbnak ítélt Nyírségi Ízkirályok Egyesület, s annak elnöke Szoboszlai Gyula érdemelt ki. A továbbiakban a betegség miatt távol maradó Román István kormánymegbízott nevében dr. Galambos Ildikó járási hivatalvezető köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Hajzer Gabriella ismertette a jogszabályi változásokat, s szólt a legfontosabb tudnivalókról, így például az alapdokumentumokról, vagy az adatkezelés szabályairól, bejelentve azt is, hogy május 25-én az adatvédelmi törvény módosulására is számítani kell. Végezetül gazdasági és adminisztrációs jó tanácsokról, valamint az önkormányzati pályázatokról esett szó.

MJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában