Helyi közélet

2018.10.18. 16:31

Halmi József szerint az emberek már nem bíznak az állami rendszerű megtakarításokban

Nyíregyháza - A magyar emberek elleni újabb lépésnek nevezte Halmi József, az MSZP megyei alelnöke csütörtökön azt a két nap alatt hozott törvényt, amellyel megvonták a lakástakarék-pénztárak állami támogatását.

– Ez is egy folyamat része, elvették a megyei önkormányzati vagyont, és most itt van az újabb lépés. Ha szólni merünk, azt mondják, a bankok oldalára álltunk, holott jól mutatja a svájci frankos hitelek átváltása, és a saját bankrendszer kiépítése, hogy ki áll a bankok oldalára. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a legnagyobb otthonteremtési pénztárban, ahol másfél millió betétes pénzét kezelik, mi lesz a munkahelyüket elvesztő dolgozókkal. A családok évében még annyi időt se engedtek, hogy az emberek a saját javukra módosítsák a szerződéseiket – hangsúlyozta Halmi József.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában