2018.10.25. 16:41
Két ponttyal már győzni lehetett
Balsa, Nyírtelek - Valószínűleg az időjárás felmelegedése zavarta meg a halakat az évadzáró versenyen.
Balsa, Nyírtelek - Valószínűleg az időjárás felmelegedése zavarta meg a halakat az évadzáró versenyen.
Immár 4. alkalommal jöttek össze a nyírteleki horgászok egy férfias küzdelemre szeptember utolsó vasárnapján. Bár női versenyző is indult a résztvevők között, keményen küzdött ő is.
– Az évadzáró versenyünk helyszíne a balsai János-tó volt. Remek időben tölthettünk el egy szép őszi délelőttöt, bár igaz, a halak a szokásos módon nem voltak közreműködők. Kicsit „deja vu” érzésem volt, amikor fél füllel hallottam, hogy Csiszi pontyot fogott, de rajta kívül ez csak egy embernek sikeredett – tájékoztatta lapunkat Szalanics Csaba, az egyesület titkára. – Valószínűleg az időjárás felmelegedése zavarta meg a halakat.
Ötvenegy törpeharcsa
– A versenyzők mellet én is próbáltam némi ragadozót fogni, de egy 38 cm-es csukán és egy 10 cm-es süllőn kívül nekem sem sikerült maradandóbbat alkotni! A kapások intenzitását hűen ábrázolja, hogy már 11 órakor elhangzottak a „Meddig tart még?” és a „Hogy áll a paszulyleves?” kérdőmondatok. A zsákmányok zöme a mindig éhes törpeharcsákból állt, Gyurcsán József 51 darabot fogott belőlük, ezzel megnyerte a legtöbb halért járó díjat. Az 51 hal súlya egyébként 1,015 kg volt. A legnagyobb halat Csizmarik Attila fogta, a ponty 2,5 kilogrammot nyomott. Így ő nyerte meg a legnagyobb hal díját is.
Az eredményhirdetés után elfogyasztottuk a finom levest, amit köszönünk Ladányi Gyulának.
A díjazottak
1. Csizmarik Attila 4 kg, 2. Balogh Ferenc 1.25 kg, 3. Balogh Attila 1.15 kg, 4. Papp Szabolcs (6 éves) 1,015 kg, 5. Gyurcsán József (1,015 kg), 6. Kovács Gábor 1 kg.
KM