2018.10.16. 12:16
MSZP-sajtótájékoztató: A helyi döntéseknek a helyi közösségek kezében kell lenniük
Nyíregyháza – Módszeresen rombolja a kormány az önkormányzatiságot – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Jeszenszki András, az MSZP városi elnöke, néhány példával támasztva alá kijelentését.
Nyíregyháza – Módszeresen rombolja a kormány az önkormányzatiságot – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Jeszenszki András, az MSZP városi elnöke, néhány példával támasztva alá kijelentését. – A megyék teljesen feladat és intézmény nélkül maradtak, a megyei jogú városok és egyéb települések jogköreit pedig erőteljesen megnyirbálták, elvéve tőlük a feladatokat. Az egyik jó példa erre, hogy a közoktatás fenntartása és irányítása messze került az önkormányzatoktól. Nyíregyházán annyi a pozitívum, hogy létrejött egy köznevelési tanács, amin keresztül legalább tájékozódhatunk a helyi köznevelés ügyéről. A szociális területen pedig egy bonyolult feladatellátási rendszer alakult ki, ahol a források mennyisége, a szociális kiadások változása nem azonosítható. Bizonyos beruházások központosításával, és bizonyos hatóságok beiktatásával át is nyúlnak egy önkormányzat feje fölött, mindezek mellett nincs fejlesztési pénz bérlakásépítésre és panelprogramra – sorolta Jeszenszki András.