Helyi közélet

2018.10.27. 13:45

Tervezhető legyen az átjárás

Nyíregyháza - Az előzetes bejelentés nem jár foglalkoztatási kötelezettséggel.

Nyíregyháza - Az előzetes bejelentés nem jár foglalkoztatási kötelezettséggel.

A Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatósága lapunkon keresztül ismételten felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy október 31-éig jelentsék be a jövő évre vonatkozó egyszerűsített foglalkoztatás iránti szándékukat, ezáltal tervezhetőbbé téve az átjárást a közfoglalkoztatás és az idénymunka között.

A gyakorlati igényekhez

– A kormányzattal közösen azon dolgozunk, hogy a szabályrendszert a gyakorlati igényekhez és a változó munkaerő-piaci helyzethez igazítsuk. Az egyszerűsített foglalkoztatás jövő évre vonatkozó szándékának bejelentésére október 31-éig már most is van mód. Kérjük a gazdálkodókat, éljenek ezzel a lehetőséggel. Ez azt a célt szolgálja, hogy a 2019-es esztendőre a Belügyminisztérium és az állami foglalkoztatási szerv az idénymunkával érintett időszakokban úgy tervezhesse meg a közfoglalkoztatási programok létszámait, hogy megfelelő számú aktív státuszú álláskereső állhasson a munkáltatók rendelkezésére. Különösen nagy figyelmet igényel a közfoglalkoztatási programok szervezésénél, hogy a mezőgazdasági idénymunkák idején a közfoglalkoztatási programok keretében alkalmazott munkavállalóknak a közfoglalkoztatás és az idénymunka között biztosított legyen a rugalmasabb átjárás – adott tájékoztatást Rácz Imre, a NAK megyei elnöke.

Hozzátette: fontos tudni, hogy az előzetes bejelentés nem jár foglalkoztatási kötelezettséggel. Az október 31-éig előzetesen bejelentett igénylésben egy tervezett számot kell leadni, ami nem jelenti azt, hogy kötelezően ki is kell a járási hivatalnak közvetítenie az álláskeresőket, hanem csak egy várható keretet kell megadni a jobb tervezhetőség érdekében.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában