Szamosszeg

2020.09.05. 15:30

A kókuszos babgolyó sikere

Szamosszegen is az egészséges táplálkozás volt a fő téma.

Fotó: Ekler Éva

Néhány hete Nagydoboson tett látogatást a ­Pillangó Fejlesztések Egyesület, hogy megtekintse, a harmadik éve működő, a vegyszermentes kertészkedést előnyben részesítő programja milyen eredménnyel működik.

A mélyszegénységben élőkön segítő egyesület a héten a szomszédos Szamosszegre várta az érdeklődőket. Itt ugyan nincs mintakertje, viszont a szamosszegiek is érdeklődnek a program iránt.

Hasznosított maradékok

– Ha a helyszín változott is, a téma nem – mondta lapunknak Ekler Éva, a Pillangó Fejlesztések Egyesület elnöke. – Ez pedig az egészséges táplálkozás, azon belül is a bab, a borsó és a lencse volt a középpontban. Ezenkívül belekezdtünk a tudatos háztartástervezésbe. Megemlítettem, hogy nagyon sok hulladékot termelünk. Nagydoboson is érintettük már ezt, ott arról beszéltünk, hogy a háztartásból kikerült hulladék milyen nagy részét tudjuk hasznosítani a komposztálásban. Szamosszegen azt hangsúlyoztuk, hogy a kész ennivalók maradékának nem kell feltétlenül a kukába kerülnie. Az ételmaradékok újrafelhasználásáról sokat beszéltünk. Sokan nem is gondolnák, hogy egy kis odafigyeléssel, átgondolással mennyi maradékot lehet újrahasznosítani úgy, hogy akár egy teljesen új ételt készítünk.

A találkozó kreatív részében a résztvevők közösen főztek. Készült egy paradicsomos lencseleves, kétféle babból mártogatós és szendvicskrém kétféle ízesítéssel.

– Ezenfelül csináltunk kétféle lencsesalátát különböző nyers zöldségekkel és dresszin­gek­kel – folytatta Ekler Éva. – A legnagyobb meglepetést pedig az okozta, hogy gesztenyés kókuszgolyót csináltunk úgy, hogy a gesztenyét főtt tarkababbal helyettesítettük. Nagyon jó hangulatú délutánunk volt.

Felduzzadt a csapat

Nagydoboson tízen vettek részt a találkozón, Szamos­szegen negyvenen gyűltek össze. Az eredeti koncepció is az volt, hogy Nyíregyházáról a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesülete is részt vegyen az egyesület által szervezett rendezvényeken. A mostani meghívást a júliusihoz hasonlóan elfogadták. Nagydobosra is jöttek volna, de abban az időpontban más saját programjuk volt.

– A nyíregyháziak is nagyon aktívan részt vettek a főzésben, és külön örültek, hogy ezt a kókuszos babgolyót is elkészítettük, mert ők kifejezetten gyerekekkel foglalkoznak. Ez az édesség viszonylag könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető, és mindenkinek ízlett. Az ételek olyan népszerűek lettek, hogy többen elkérték a recepteket, és ezeknek a kéréseknek örömmel teszek eleget. Szamosszegen ugyan nincs mintakertünk, de a helyi önkormányzat is vegyszermentesen termel zöldségeket, amelyekből kaptunk a mostani programunkhoz, így ők is hozzájárultak a jó hangulatú találkozónkhoz – mondta összegzésül a Pillangó Fejlesztések Egyesület vezetője.

JG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában