MSZP

2020.09.24. 12:07

Megtartotta tisztújító közgyűléseit és kongresszusát az MSZP

Jeszenszki András, a megyeszékhely 1. számú választókerületének elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a nyíregyházi szervezet vezetésében érdemi változás nem történt, helyi elnökként a jövőben is ő képviseli a pártot, és az elnökség tagjaival együtt folytatják a megkezdett munkát. Továbbra is azért dolgoznak az ellenzéki szervezetekkel közösen, hogy a 2022-es országgyűlési, majd a 2024-es önkormányzati választásokon sikert érjenek el. Dr. Veres János beszámolt a tisztújítás megyei és országos eredményeiről: a szabolcs-szatmár-beregi szervezet elnöke ő maradt, míg Csabai Lászlóné, dr. Legény Zsolt és Halmi József a következő időszakban alelnöki feladatokat látnak el. Emellett Halmi József az országos elnökség tagja is lett, a párt felügyelő bizottságában kapott helyet Szabados József és ismét Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa elnökének választotta az online kongresszus dr. Legény Zsoltot. A sajtótájékoztató másik témája volt a koronavírus-járvány és a megelőzés, védekezés, amihez az MSZP megyei szervezete is hozzájárul több mint 12 ezer maszkkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában