turizmus

2020.12.05. 20:00

Sokan nem élnek a lehetőséggel

Nem minden szállodában veszik igénybe a kompenzációt.

MI, SZA

A szállodák november 11-étől nem fogadhatnak turistákat

Fotó: Illusztráció: Dél-Magyarország

A járványügyi védekezés részeként november 11-étől a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak. A kormány azzal segíti a szálláshelyeket, hogy a november 11. és december 10. közötti időszakra november 8-áig beérkezett foglalások 80 százalékát megtéríti – ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el. Megyei szállodatulajdonosoktól, így Krivács Andrástól is arról érdeklődtünk, élnek-e a támogatás lehetőségével.

A szállodákat érintő állami kompenzáció azon foglalások után jár, amelyek megjelennek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerében, a visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének 80 százaléka.

– Ha valaki szálláshelyet foglal, azt az adott szálloda bevezeti a számítógépes rendszerébe, amely az éjszakai zárás után online összeköttetésbe kerül a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerével. Elvileg tehát minden előzetes foglalásnak nyoma lesz az NTAK-ban, de nem kötelező előre rögzíteni az adatokat, sok kis és közepes szálláshely pedig nem tud egy külön munkatársat foglalkoztatni azért, hogy ezt a munkát elvégezze – ezt a back office látja el, de a kis szállodák a járvány első hulláma alatt és után megszüntették ezeket a munkaállomásokat – mondja Krivács András, a baktalórántházi Fenyves Szálloda és Konferencia-központ tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke.

– A szállodák egy részéhez hasonlóan mi is csak akkor rögzítünk be egy-egy foglalást a már említett rendszerbe, ha teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a vendég meg is érkezik, ezért ezzel az esetek nagy részében megvárjuk az előleg beérkezését. A járványidőszak alatt azt tapasztaltuk, hogy sokan bejelentkeztek, ám mégsem jöttek el – ha előre rögzítjük a foglalásokat, de mégsem érkezik meg a vendég, az pluszadminisztrációt jelent. Ráadásul az ilyen típusú szállodáknál, mint amilyen a Fenyves, sokan jelentkeznek be telefonon, és a napi foglalások aránya is magas, de ez minden olyan szálláshelyre igaz, ami nem kimondottan turisztikai övezetben fekszik. November 8-án csak nagyon kevesen számítottak arra, hogy ismét be kell zárni az éttermek, hotelek kapuit, hiszen az akkori folyamatok nem erre utaltak, így sokan nem foglalták be az egy hónappal későbbi vendégeket – ezzel mi is így voltunk, így 120–150 vendégéjszakánk nem került be a rendszerbe, ennek megfelelően az ezek után járó kompenzációt sem kapjuk meg – mondja Krivács András, aki vállalkozóként és szövetségi elnökként is azt javasolta, hogy a támogatás alapja a tavalyi év hasonló időszaka legyen, de végül más döntés született.

A tartalékaikat élik fel

Homoki Attiláné, a kisvárdai Parish Bull Hotel vezetője elmondta, nem élt a támogatás lehetőségével.

– A mi foglalásainkat is visszamondták, de nem is volt olyan sok, mint amennyit vártunk, hiszen Kisvárdán nem pörög a turizmus. Üzleti ügyfelünk is kevés van, ezekből elenyészőek a bevételeink. A tavalyi az egyik legjobb évünk volt: volt olyan hónap, amikor 10 milliós bevételünk volt, most pedig épphogy egy – tudtuk meg a hotel vezetőjétől, aki azt is elmondta, a kiesésük 90 százalék, most a tartalékaikat élik fel. – A dolgozóinkat meg tudtuk tartani, igaz, 4 órában dolgoznak, de a bérüket így sem lehet kigazdálkodni. Éttermünk is van, kiszállítással nem foglalkozunk, de van egy szűk kör, akik ragaszkodnak hozzánk, és elvitelre kérnek tőlünk ételt. Nagyon el vagyok keseredve a helyzet miatt, reméljük, hamarosan véget ér a járvány, de 2020 nem a turizmus éve, az egyszer biztos.

MI, SZA

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában