Élményektől megfosztott diáklét

A koronavírus-járvány előtt az online oktatás bevezetése a nem túl távoli jövő tervei között szerepelt, a pandémia azonban a pedagógusokat és diákokat egyaránt rákényszerítette arra, hogy szinte egyik napról a másikra átálljanak a digitális tanrendre. Telnek a hetek, a hónapok, repül a képernyők előtt és az iskolai közösségektől távol töltött idő, aminek jelentőségét leginkább a végzősök és az elsőéves hallgatók érzik át.

Felidézni a közös emlékeket

Kovács Aletta nyolcadik osztályos, így hamarosan végleg elbúcsúzik az általános iskolától és az osztálytársaitól. Az előző tanévben három hónapot töltött az osztálytermen kívül, a vírus harmadik hulláma miatt pedig három hete ismét az íróasztalát koptatja az iskolapad helyett.

– Ha még csak hetedikes lennék, nem zavarna, hogy itthon kell tanulnom, de így, az utolsó tanév végéhez közeledve nagyon rossz, hogy nem találkozhatok az osztálytársaimmal. Egyre kevésbé reménykedem benne, hogy megtartják a ballagást, és személyesen is elköszönhetünk egymástól – mondta szomorkás mosollyal a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola diákja, s hozzátette: az óraközi szünetek hiányoznak neki a legjobban, a beszélgetések és nagy nevetések, egymás cukkolása.

– Jó lett volna bankettel lezárni ezt a nyolc évet, de egyelőre úgy néz ki, meg kell elégednünk egy közös képpel. Jó lenne, ha az online oktatás nem húzódna át szeptemberre, nem szeretném a középiskolát így kezdeni. Attól tartok, hogy nehezebben kovácsolódna össze az osztály, de még mindig előttünk lenne négy év arra, hogy megismerjük egymást.

– Szülőként úgy gondolom, az egyébként szükségszerű járványügyi intézkedések megfosztják a gyerekeket attól, hogy utoljára felelevenítsék az együtt töltött időt, a közös emlékeket, élményeket, és rendesen lezárják az életük egy jelentős szakaszát – vette át a szót Aletta édesanyja, Szabina. – Felmerült bennünk, hogy az utolsó héten szervezünk nekik egy kis bulit, de nem tudjuk, lesz-e belőle valami, ha a tanév végéig nem jelentik be az enyhítéseket.

Felkészülés az érettségire

– Tavaly november óta nem voltam iskolában, mostanra már nagyon hiányzik az osztály, a közösségi élet, ahogy a barátaimmal közös programok is. Nem volt szalagavatónk, és már biztos, hogy ballagásunk sem lesz – mondanom sem kell, ez elég rosszul érint. Ráadásul több olyan osztálytársam van, akivel az előző tanévben kerültünk egymáshoz közelebb, és most nincs lehetőségünk arra, hogy elmélyítsük a barátságunkat – árulta el Szaszala Eszter, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium végzőse, akinek eleinte meg kellett birkóznia az online oktatás nehézségeivel, mostanra azonban olyannyira belerázódott, hogy már nem szívesen ülne vissza az iskolapadba érettségi előtt.

– Tudom, hogy vannak, akiknek nehezebb így tanulni, de a mostani végzősök még mindig szerencsésebbek, mint az alsóbb évesek, mert nekik ilyen körülmények között kell elsajátítaniuk azokat az alapokat, melyekre a későbbi tananyagok épülnek. Persze, nekem is vannak olyan tantárgyaim, amikkel többet kell foglalkoznom, de tudom, hogy muszáj megértenem és megtanulnom ahhoz, hogy bejussak a kívánt egyetemre – magyarázta Eszter, aki a Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakára készül.

– Szerintem csak a nagyon ambiciózus diákok képesek arra, hogy otthon is ugyanolyan lendülettel és kitartással tanuljanak, mint a suliban. Én az előző tanév végére egy kicsit elfáradtam és elveszítettem a motivációmat. Korábban az orvosira szerettem volna jelentkezni, de végül lemondtam erről. Nem feltétlenül a digitális oktatás miatt alakult így, és utólag már nem bánom. Annak nagyon örültem, hogy a tablófotózás miatt végre találkozhattam az osztálytársaimmal. Szóba került az érettségi utáni búcsúbuli lehetősége, egy közös szabadtéri sütögetés – remélem, meg tudjuk szervezni. Addig viszont a tanulás az első, mert májusban megkezdődnek az érettségik. Úgy érzem, a tavalyi végzősökhöz képest hátrányból indulunk, azt viszont nem bánom, hogy megtartják a júniusi szóbeliket, mert azoknál a tantárgyaknál, ahol az írásbeli nehéz, fontos, hogy szóban javíthassunk.

Maradt a „távgólya” üzemmód

– Tavaly ilyenkor még azt hittük, hogy mi leszünk az első és utolsó „Covid-érettségiző” évfolyam, és hogy a végzős évünk elmaradt vagy megcsonkított élményeiért kárpótol majd minket az egyetem. Ezek a remények azonban meglehetősen gyorsan szertefoszlottak, maradt a „táv­gólya” üzemmód, amit az idő múlásával egyre nagyobb rezignáltság övez a hallgatók körében – mutatott rá a nagykállói Nagy Fruzsina, s megjegyezte: az egyetemi légkört, és ami még fontosabb, az évfolyamtársaikat, oktatóikat jóformán csak hírből, képről ismerik.

– Akik szerint az érintettek az egyetemből csak a szórakozási lehetőségeket hiányolják, nemigen gondolnak bele, milyen hatással van ez az időszak a mentálhigiénés állapotunkra és a szakmai előmenetelünkre. Az ismerőseim közül egyre többen számolnak be depressziós tünetekről és a gyakran nem túl hallgatóbarát oktatási megoldások okozta nehézségekről. Az ELTE nemzetközi tanulmányok szakának elsőéves hallgatójaként egyelőre „csak” a közösség, a campus hangulatának hiánya visel meg, ugyanis a képzés az első félévekben főleg elméleti jellegű, ezt nem nehéz online teljesíteni. Belegondolni is rossz azonban, milyen lehet most azoknak a hallgatótársainknak, akik a gyakorlatorientált óráikat nélkülözik, vagy nincs lehetőségük a kötelező gyakorlat teljesítésére.