Férfiak fókuszban: Dr. Zádori Zoltán

2021.04.05. 20:00

Gyógyító munka – immár négy évtizede

Tizennégy éven keresztül segítette az újszülöttek megérkezését, aztán pedig – mind a mai napig – daganatos betegeket gyógyít sugárkezeléssel, különböző daganatellenes gyógyszerekkel, időnként kemoterápiával is.

Fotó: DODO FERENC

 

A Kelet-Magyarország folyamatosan tárja az olvasói, hírportálján, a Szabolcs Online oldalain keresztül pedig az egész ország s világ elé Szabolcs-Szatmár-Bereg mindennapjait, az itt élők szívós, kitartó munkáját. Mindig nagy örömmel számolunk be azokról az eredményekről, teljesítményekről, amelyekben az egyén sikere a közösséget is erősíti, és öregbíti szűkebb hazánk hírnevét. Ezt tükrözi a legutóbbi magazinunk is, amely „Férfiak fókuszban” címmel jelent meg. Megyénkben élő, vagy itt született és eltéphetetlen gyökerekkel ide, hozzánk kötődő férfiak pillantottak vissza pályafutásuk eddigi főbb mozzanataira. Közösen értékeltük az elmúlt időszak nagy kihívásait, és kerestük együtt a siker receptjét, ami másoknak is követhető példával szolgálhat a problémák megoldásához. Az ugyanis egyértelműen kitűnik: sikeres emberek portréi köszönnek vissza az írásokból. Győződjön meg erről Ön is!

A családtagok, a rokonok hivatása nagyon sok esetben akarva-akaratlanul is meghatározója lesz az ifjabb generációk pályaválasztásának. Így történt dr. Zádori Zoltán szülész-nőgyógyász, sugárterápiás szakorvos, főorvos életében is. Édesanyja testvére, Bereczky Bertalan lett az első orvos a családban 1956-ban, aki a szintén orvosként végzett Jászai Évát vette feleségül. A fiatal orvos házaspár Penészlek, Nyírbéltek, Encsencs körzeti orvosa lett az egyetem utáni első években, s a felcseperedő hejőszalontai kisfiú sokat vendégeskedett náluk. Kíváncsian hallgatta a gyógyító munkáról szóló beszámolókat, érdeklődéssel forgatta az orvosi szakkönyveket, s mind jobban megerősödött benne az a gondolat, hogy a miskolci Földes Ferenc Gimnázium elvégzése után a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tanul tovább. Így is történt, az orvosi diplomát 1979-ben vehette át, s Nyíregyházán a Jósa András Megyei Kórház szülész-nőgyó­gyá­szati osztályán helyezkedett el. Kevés orvos volt akkoriban a megyeszékhelyen, a városi tanács ösztöndíjjal, lakhatási lehetőséggel csábította a településre a fiatal szakembereket.

Magánklinikán is dolgozik

– A szülész-nőgyógyászati szakvizsgámat a diploma után négy évvel, 1983-ban szereztem meg. Összesen tizennégy éven keresztül dolgoztam a szülész-nőgyógyászati osztályon, utána átkerültem az onkoradiológiai osztályra, sugárterápiából 1996-ban szakvizsgáztam. Most már nyugdíjasként, de még mindig ezen az osztályon dolgozom. Harminc évvel ezelőtt dr. Hajnal Attila kollégámmal magántevékenységbe kezdtünk az általa létrehozott magánklinikán, ahol jelenleg is több kollégával rendelünk, illetve a jól felszerelt műtőben úgynevezett „egynapos” műtéteket végzünk. Remélem, mind a kórházban, mind a magánrendelőben még sokáig dolgozhatom, mert nem szeretnék otthon ülő, tétlenkedő nyugdíjas lenni, engem az éltet, ha találkozhatom a betegeimmel – idézte fel az elmúlt évtizedek szakmai állomásait dr. Zádori Zoltán.

– Nem könnyű nap mint nap daganatos betegekkel találkozni, de jó érzés, hogy segíthetek nekik a gyógyulásban, életük meghosszabbításában, életminőségük javításában. Sajnos a modern technika és a legkorszerűbb gyógykezelések ellenére is olykor előfordul, hogy elveszítünk valakit. Nem kellene ennek így történnie, mivel a védőoltásoknak és a rákszűrővizsgálatoknak köszönhetően méhnyakrákban már senkinek sem lenne szabad meghalnia, mégis elveszítünk évente országos szinten 400-500 beteget. Ebben nagy szerepe van sajnos a védőoltások elleni propagandának, amit a közösségi portálokon lehet olvasni. Nagyon felháborítanak a hozzá nem értő megnyilvánulások, s ami még megdöbbent, hogy olvasni ilyeneket a koronavírus védőoltásával kapcsolatban is. Nagyon haragszom ezekre az okoskodó emberekre, hogy félvállról veszik ezt a halálos betegséget. Két hónappal ezelőtt én is elkaptam a Covidot egy betegtől. Közel két órán keresztül beszélgettem vele a rendelőben, majd pár nap múlva gyenge lettem, nem éreztem a szagokat és az ízeket. Az intenzív osztályra kerültem, ahol oxigént kaptam, de szerencsére a lélegeztetőgépet nem kellett rám kapcsolni.

– Az orvosi munka gyakran előforduló veszélye a stresszhelyzetek miatt, hogy az orvos kiég, belefásul a munkába. Sajnos a beteg is megérzi, hogy kezelőorvosa már nem figyel rá nagy intenzitással – vallott őszintén munkája nehézségeiről a főorvos. – Mindez ellen úgy lehet védekezni, hogy meg kell újulni.

– Számomra megújulást, felfrissülést jelent, ha a világhálón, az interneten szörfölök vagy a nagyvilágban utazgatok. Sok olyan érték van a távoli földrészeken, amit szeretek a saját szememmel is látni, megnézni. Többek között részt vettem már Namíbiában egy szafarin, de Nepálban repülőgépről közelről láthattam a Mount Everest hegycsúcsát is.

Két fia is orvos lett

Vajon a családban választotta-e valaki az orvosi pályát dr. Zádori Zoltán gyógyító munkájának hatására? – vetődött fel óhatatlanul is a kérdés.

– A két nagyobbik fiam az orvosi pályát választotta. A legidősebb Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen oktató-kutatóorvos, a középső fiam Debrecenben transzplantációs sebész, veseátültetésekkel foglalkozik. A harmadik fiamat és a leányomat inkább a vállalkozói és az üzleti világ érdekli. Ha összejön a család, nemigen van időnk beszélgetni orvosi témákról, hiszen van már három unokám is, így a beszélgetések leginkább a családi témákat ölelik fel. A negyedik unokát pedig májusban várjuk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában