Nyíregyháza

2021.05.21. 17:26

Nyíregyházi Állatpark: egy csipetnyi India

A látogató végig az óceánparton érezheti magát az India-házban.

Fotó: Sipeki Peter

Megnyitotta kapuját a látogatók előtt a Nyíregyházi Állatpark legújabb attrakciója, az India-ház, melynek hivatalos átadóünnepségét péntek délután tartották. A rendezvényre meghívást kapott dr. Botos Gyöngyvér, a Miniszterelnökség települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára és Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos is.

– A Modern Városok Program 2014 és 2016 között indult el. Azért nem lehet egy konkrét dátumhoz kötni, mert Orbán Viktor miniszterelnök a megyei jogú városok vezetőit egyesével, személyesen kereste fel és tárgyalt velük a jövőbeni elképzeléseikről, terveikről – mondta az átadás előtt Gyopáros Alpár. Kiemelte, a településvezetők összesen 270 projektet vázoltak fel, összesen 4000 milliárd forint értékben.

Nyíregyházával 2015-ben kötötte meg a szerződést a kormány, a város 60 milliárd forintos forrásra kapott ígéretet, ebből 45 milliárd forint már hasznosult is, ez nagyban köszönhető a városvezetésnek, és a térség országgyűlési képviselőinek. A fejlesztés-sorozatnak egy fontos állomása a mai, hiszen a Nyíregyházi Állatpark egy újabb látványossággal bővült

– fogalmazott Gyopáros Alpár. A kormánybiztos felidézte, már gyerekkorában is szerette az állatokat és vonzották az állatkertek, de akkoriban még nem volt lehetősége megtekinteni a nyíregyházit.

– Most járok először a Nyíregyházi Állatparkban, és biztos vagyok abban, hogy hamarosan a családommal visszajövök ide – tette hozzá.

Újabb mérföldkő

Dr. Kovács Ferenc köszöntőjében elmondta: büszke a tudatos állatparki fejlesztések újabb mérföldkövére.

– Három dolgot emelnék ki. Az egyik az állami támogatás jelentősége, a másik az állatpark vezetésének, menedzsmentjének és dolgozóinak áldozatos munkája, a harmadik pedig a képviselő-testület segítsége – mondott köszönetet a megyeszékhely polgármestere, aki szerint Nyíregyházát 10 éve még nem jegyezték hazánk turisztikai térképén, de hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően, a vendégéjszakák számának összevetésében olyan városokat sikerült megelőzni, mint Kecskemét vagy Pécs.

Az India-ház átadásával az állatpark fejlesztésének még nincs vége, megkezdődött ugyanis a legújabb attrakció, a 6,3 milliárd forintból megvalósuló Jégkorszak kivitelezése is

– emelte ki dr. Kovács Ferenc polgármester.

– Nagy köszönet a magyar kormánynak az eddigi támogatásért, és nagyon remélem, hogy lesz még részünk benne – vette át a szót Gajdos László. A Nyíregyházi Állatpark igazgatója szerint az India-ház és a korábbi fejlesztések nem „csak” arra jók, hogy még több látogatót csábítsanak az állatparkba, hanem szakmailag is komoly előrelépést jelentenek.

– Nem véletlenül lettünk kétszer Európa legjobb állatkertje és kerültünk be az Európai Fajmentő Programba. Az elmúlt években megépült a Pangea Hotel, a látogatóközpont, most pedig átadhatjuk azt az India-házat, aminél korszerűbb páncélosrinocérosz-tartó hely nincs még egy Európában – büszkélkedett Gajdos László igazgató.

Röviden a fejlesztésről

Az ünnepélyes szalagátvágás után a vendégek megtekintették a nettó 820 millió forintból megépült India-házat, melyben helyet kapott egy 60 férőhelyes, többfunkciós oktató és közösségi tér, egy élőnövényes dekorációval, indiai motívumokkal és domborművekkel, műsziklákkal díszített terem. Kialakították a páncélos rinocéroszok terráriumát, egy mangrovemocsarat és cápamedencét magában foglaló tengerparti életképet, valamint a teknősöket bemutató épületrészt.

A bemutató területén a kisebbik részt a mangrovemocsár, a nagyobbat a tengervizes medence foglalja el, de a közönség számára elérhető lesz a medence alsóbb szintje is, ahonnan akril betekintőkön keresztül lehet majd a víz alatti látványban gyönyörködni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában