Szamossályi

2021.05.12. 05:59

Új híd épülhet a Szamoson

A szamossályiak nagyon várják a beruházást.

JG

Az M49-es autóút az M3-as autópálya és Csengeren át Szatmárnémeti között teremthet új közlekedési kapcsolatot. Két részletben tervezik kiépíteni. Először az autópályától Ököritófülpösig, majd Porcsalmát érintve Csengerig. Porcsalmánál egy közlekedési csomóponton keresztül lenne lehetőség egy Szamoson megépülő hídon át eljutni az Erdőhátra. Ez a híd az elképzelések szerint Szamossályi közelében épülne meg.

A rendelet megjelent

– Az M49-es tervezett porcsal­mai csomópontjából fog indulni az az út, ami a Szamoson átívelő új hídhoz vezet majd Szamossályi közelében – mondta el lapunk érdeklődésére dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője.

– Az erről szóló kormányrendelet megjelent, ami a fejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította. Ezt a térséget jelenleg csak időigényesen lehet megközelíteni, hosszú kerülővel. Ahhoz, hogy a híd elkészüljön, tanulmányterv kidolgozására, továbbá engedélyes kiviteli tervek elkészítésére van szükség. A kivitelezéshez szükséges forrásokat további kormánydöntésekkel lehet előteremteni. Ezek után kaphat zöld lámpát annak a hídnak a megépítése, ami bekapcsolja az M49-esen keresztül az erdőháti településeket az ország vérkeringésébe. A fejlesztés lehetőséget teremt arra, hogy a térség gazdasága megélénküljön a vonzóbb befektetői környezet révén.

Hatalmas lehetőség

– Számunkra egy híd megépülése hatalmas lehetőség lenne – tudtuk meg Bíróné dr. Dienes Csillától, Szamossályi polgármesterétől. – Bevallom, amikor először hallottam a hírt, nem is nagyon tudtam elhinni. Régi vágyunk, álmunk válna valóra, hiszen az Erdőhát ezzel jobban bekapcsolódna a térség vérkeringésébe. Bizakodó vagyok, mert tudom, még évek telnek el, mire a híd megépül, de most már nem álmodoznunk kell, csak várni. Jelenleg a folyó két partját komp köti össze Szamossályi határában.

– Télen-nyáron reggeltől sötétedésig közlekedik a komp – emeli ki a szamossályi polgármester. – Évente legalább 4700 járművet és 14 ezer gyalogost szállítanak rajta a Szamos két partja között. Sokan kerékpárral járnak így Porcsalmára és vissza, és a kerékpáros turistacsoportok is szívesen veszik igénybe, ha kedvező a vízállás. Pályáztunk egy rásegítő motorra, amit akkor szerelnénk fel, ha kevés víz van a folyóban.

A településvezető elárulta, van, hogy a kedvezőtlen víz­állás miatt több hétre vagy hónapra le kell állniuk.

– Ilyenkor Jánkmajtison és Csengersimán át tudjuk elérni a szomszédos Porcsalmát, ami legalább harminc kilométeres kitérő. Az ilyen pluszkilométerek megtételét is kiváltaná a megépülő híd. Már jeleztük, azt szeretnénk, hogy lehetőleg a település közelében legyen a hozzá vezető úttal együtt, mert Szamossályi így is nehezen viseli az átmenő forgalmat. Abban is reménykedem, hogy a híd megépülte után is megmaradna a kompunk alternatív átkelési lehetőségként, hiszen így az üzemeltetést végző három ember munkahelye is biztosítható lenne – mondta végül Bíróné dr. Dienes Csilla.

Borítókép: Az M49-es a Szamoson átívelő új hídhoz fog vezetni Szamossályi közelében, jelenleg komp köti össze a folyó két partját | Fotók: szamossalyi.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában