2021.05.20. 12:21
Videó: Rangos elismerést kapott Baracsi Endre
A magyar nép büszke önmagára, őseire, hazájára és katonáira.
A magyar honvédelem napja alkalmából rendeztek ünnepséget a nyugállományú katonák, a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédséggel együttműködő, a honvédelem érdekében tevékenykedő, valamint a katonai hagyományokat, történelmi emlékeket ápoló társadalmi szervezetek részére Budapesten a Stefánia Palotában, vagyis a Honvéd Kulturális Központban május 19-én.
Köszöntőjében Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára kiemelte: a magyar büszke nép. Büszke önmagára, őseire, hazájára és katonáira is. Az államtitkár hangsúlyozta: a honvédelem napja alkalmat nyújt arra, hogy hős katonáink előtt kifejezhessük tiszteletünket, megbecsülésünket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az örökség, amit tőlük kaptunk, örök.
– Meg kell védenünk hazánkat, és meg kell teremtenünk a biztonságos jövőt” – fogalmazott az államtitkár.
Az eseményen Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottjának felterjesztése alapján a „Honvédelemért Kitüntető Cím” III. fokozatát vehette át Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke.
![](https://cdn.szon.hu/2021/12/f35SSDfSeiskGDfws-SxUSlUPvqEfYN4KA9N5BsQmnU/fill/2560/1995/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjYjQzM2NmMmY2NjQyODRiMGNmM2MzZjdjZTI2ZTYx.jpg)
![](https://cdn.szon.hu/2021/12/0p_kRfNFgXVyDuoA77hvoq-ufrhEnAW92rzKiBIseg4/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NjRjNzE0MDI0YzQ0M2RiNTQ0NjExYjZhYjA2OTM4.jpg)
KM