Tiszaladány

2021.09.24. 08:14

A környezetvédelemre fókuszáltak a fiatalok

Az egyre súlyosabb természeti problémákra hívták fel a fiatalság figyelmét.

KM

A Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete a közelmúltban szervezte meg Tiszaladányban a Környezeti értékeink című dupla Erasmus+ ifjúsági csere első eseményét. A programban 15–20 éves magyar, román, lengyel és cseh fiatalok vettek részt. A csere témája a környezetvédelem volt, mellyel kapcsolatosan az elméleti ismeretek mellett gyakorlati tanácsokkal, módszerekkel vértezték fel a fiatalokat.

Az ifjúság fejlesztéséhez nem-formális pedagógiai módszereket alkalmaztak a szakemberek, melyek során hangsúlyt fektettek arra, hogy minél szélesebb körű ismeretekkel térjenek haza a résztvevők. A magyarországi csere fő aspektusa egy Zöld Piramis megalkotása volt, melyen a környezetvédelem témakörébe illő üzeneteket küldhettek egymásnak és a közösségnek a gyerekek. Ezen felül egy flashmobbal és egy környezetvédelmi akcióval hívták fel a figyelmet az egyre súlyosabb problémákra – tájékoztatta lapunkat az egyesület. Hozzátették: a kötetlen beszélgetések mellett kis és nagy csoportokban dolgoztak, prezentációkat készítettek, úgynevezett jégtörő, valamint csapatépítő játékokon vettek részt a jelentkezők. Színdarabot alkottak, de a különféle sporttevékenységek, szerepjátékok, interkulturális esteket is szerveztek. Minden nemzeti csoport rendhagyó programmal készült a maga kulturális éjszakájára. A tevékeny munka mellett a kikapcsolódásra is jutott idő, a fiatalok csapata Tokajba kirándult, ahol a Bormúzeumot tekintették meg. A programok a hazai rendezvénnyel még nem értek véget, ugyanis az ifjúsági csere második eseményét Csehországban rendezik – tudtuk meg a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületétől.

Borítókép: A tokaji Bormúzeumba látogattak a tiszaladányi fiatalok | Fotó: az egyesület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában