Mindig kerül valami a tasakba

Még kellemesen simogat a késő nyár, a gyerekeknek nincs sok kedvük bemenni az udvarról. Ücsörögnek még kicsit a lépcsőn, támasztják a terasz korlátját, majd amikor Gusztáv szól, sorban bemennek a házba. Az előszobában hőmérőzés, előkerül a fertőtlenítő. Délután fél öt van a tuzséri Tasak Tanodában, kezdődik a napi foglalkozás. Most az alsósokkal, illetve ebben van egy kis kakukktojás is, de erről kicsit később.

Csomagot adnak

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány gyülekezeti házában nagy a sürgés-forgás. A gyerekek még nemrég érkeztek az iskolából, így természetesen minden helyiségben játékkal kezdődik a közösen eltöltött két óra. A nagyobbak szájukban tartott szívószállal befőttes gumikat adnak át egymásnak. A karika nem eshet le, az a csapat győz, akinek több jut így az asztalra. Nagyon szoros a csata, a vesztesek is mosolyognak.

Mint ahogy mindenki a házban. Felnőttek és gyerekek között nagy az összhang, pedig még csak nemrég indult az iskola, az elsősöknek még a suliba sem volt idejük beszokni, nemhogy a tanodába.

Esély

A tuzséri Tasak Tanodában tudják a nagy igazságot, a gyerekek játszva tanulnak a leginkább, ezért kezdődik és végződik minden foglalkozás ezzel.

A kis elsősöknek még ez a lételemük, de a nagyobbak is bele tudnak feledkezni az önfeledt játékba. Közben szinte észrevétlenül tanulnak. Önmagukról, a felnőttekről, egymásról, a világról, hitről, elfogadásról, szeretetről, segítésről, összefogásról, a közösség erejéről. Szinte nem is veszik észre, hogy emiatt a hétköznapokban is könnyebben mosolyognak rá a másikra, észreveszik az elesettséget és már mozdul is bennük a segítő hajlam. Szeretnek együtt lenni, közben pedig beléjük ivódik a kötelességtudat, tanulni is muszáj, így lehet esélyük arra, hogy az ő hátrányos helyzetük a gyerekeikre már ne legyen igaz.

A tanoda dolgozói hisznek a küldetésükben, egy pillanatra sem tűnik el arcukról a mosoly, amikor a csillogó szemekben meglátják a lelkesedést, a tenni akarást, a mindent legyőzni képes akaratot, aminek később sem szabad megszűnni. Ez a cél.

A tuzséri program vezetőjét, Puporka Gusztávot először arról kérdezem, honnan az elnevezés?

– Én is nehéz gyerekkort hagytam magam mögött – mondja a tanoda vezetője. – Az igazi utamat Istenben, a hitben találtam meg. A baptista cigánymisszió tagjaként Budapesten kerültem kapcsolatba a fővárosban dolgozó tuzséri emberekkel. Gyakran látogattam el a faluba és egyre inkább azt éreztem, tenni akarok az itt felnövő gyerekekért. Két évig vívódtam, mert ezt nem lehet kétlakiként csinálni. Végül döntöttem, és két évvel ezelőtt belevágtunk egy felzárkóztató programba, amelybe a hátrányos helyzetű gyerekeket vontuk be. Ennek az volt a neve, hogy Tanuló Sarok Klub, és amikor megalakult a tanoda, ezt a nevet rövidítettük. Azért is találó a név, mert mindenkinek adunk valamit a saját tasakjába, amit a foglalkozásokról, bibliai foglalkozásokról magával vihet: hitet, tudást, szeretetet, törődést, odafigyelést. Ezek a kis tasakok egyre nagyobbak lesznek, egyre többet tudunk belepakolni.

Tanulás és hit

Jelenleg hatvan gyerekkel foglalkoznak a Tasak Tanodában. Az alsósok és a felsősök külön napokon jönnek, mindkét csoport hetente kétszer.

– Tuzséron működik egy másik tanoda is, de azt látom, még egy harmadikat is elbírna a település – mondja Puporka Gusztáv. – Szükség van ezekre a tanórákon kívüli foglalkozásokra. Nem csupán a tanulásban segítünk, a szociális készségeket is fejlesztjük. Már minden gyerek tudja, találkozáskor illik köszönni és az sem mindegy, milyen módon, sokkal jobban odafigyelnek egymásra, a környezetükre. Még csak két éve végezzük a munkánkat, két tanárral és két szociálpedagógussal. Rajtuk kívül is vannak segítőink, akik a gyerekfelügyeletben vesznek részt, és nagy szükségünk volna még egy fejlesztő pedagógusra is, de nem vagyunk türelmetlenek. Még nagyon az út elején járunk, majd húsz év múlva lehet igazán megfigyelni ennek a munkának a valódi értékét, amikor a mostani tanodásoknak is gyerekeik lesznek, és szívesen küldik majd ők is a saját gyerekeiket hozzánk amellett, hogy valamennyien szakmával és biztos megélhetéssel rendelkeznek. Vannak tehetséges gyerekeink, keressük a módját, velük hogy lehetne kiemeltebben foglalkozni. Erősen vallom, minden embernek szüksége van tanulásra és hitre Istenben, saját magában, embertársaiban.

Bancsók Grétával, Bancsók Anettel, Jónás Vandával, Demeter Dáviddal és Jónás Ráhelhel az előtérben beszélgetünk. Közülük Anett viszi leginkább a szót, de a többiek is nagyon lelkesek.

– Korábban nem voltam túl jó tanuló, de itt nagyon sokat fejlődtem. Most nyáron az évzárón már ötösöm is volt és jutalomkönyvet is kaptam – magyarázza nagy hévvel, és a többiek is csatlakoznak hozzá. Szeretnek ide járni, ahogy ők mondják, Guszti nagyon rendes mindenkivel, de mindegyik velük foglalkozó felnőttet szeretik.

– Sokat tanulunk Istenről, szeretjük a bibliai foglalkozásokat is – teszi hozzá Gréta, aki ötödikes, ezért ma nem is kellene itt lennie, de annyira kötődik a húgához, hogy szeret vele minél többet együtt lenni.

Mehet a játék

Szólok nekik, hogy már véget ért a tanulás, lehetne kimenni az udvarra, de Anett azt mondja, én most itt vendég vagyok, és addig maradnak, amíg én nem megyek.

Nem akarom megfosztani őket a játéktól, pár perc beszélgetés után felállok, át­megyek az elsősökhöz, ahol már memóriajátékoznak Mirella kérésére, de Adélnak és Ottónak sincs kifogása. Révész Zsoltné, Etelka néni kiteríti az apró négyzeteket, kettőt lehet megfordítani, hogy a többiek is lássák a képet. Ha két egyformát talál valaki, újabb kettőt megfordíthat. Ha nem egyeznek a lapok, újból lefelé fordítják. Mirella odabújik Etelka nénihez és nagyon fürgén jár a szeme. A mosolya egyre szélesebb, a játék vége felé egymás után találja a párokat és nevetve jelenti be, hogy ő nyert, méghozzá nem is kevéssel.

A többiek után mennek az udvarra, ahol a fiúk természetesen fociznak. Kergetik a bőrt, majd bemennek a többiekkel együtt enni. Ránézek az órára, már majdnem fél hét.

– Ugye milyen észrevétlenül megy el két óra közöttük? Ez minden nap így van – állapítja meg Puporka Gusztáv, amikor búcsúzunk. A kapuban már lassanként megjelennek a szülők, ők is szeretnének még estig együtt lenni a gyerekekkel.

Borítókép: A gyerekeket nagyon lekötötte a memóriajáték | Fotó: Jernei Gábor