„Nem mondom, hogy azóta nincsenek sötétebb periódusaim, de Csenge kárpótol a gyötrőbb pillanatokért”

Csenge nyolc­éves. Olyan is, mint egy nagyra nőtt másodikos kislány, csak nagyon vékony. Kétnapos korában agyvérzést kapott, azóta édesanyja, Dobránszki Anita a nap minden percében vele van.

Nehéz hónapok

– Koraszülöttként 650 grammal jött világra a lányunk – mondja Anita, amikor otthonában felkeresem. – A terhességem huszonhatodik hetében jártam, császározással született. Azt mondták, az ilyen korán jött babák közül sokan kaphatnak agyvérzést életük első napjaiban. Sajnos, Csengénél bekövetkezett a legrosszabb, négyes fokú agyvérzést kapott, emiatt látás-, értelmi és mozgássérült lett, önállóan semmire nem képes. Az egy pillanatig nem fordult meg a fejünkben, hogy lemondjunk a lányunkról azzal együtt, hogy tudtam, a fiatalkoromnak jó ideig búcsút mondhatok, hiszen a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnom.

A döntés ugyan megszületett, de a végrehajtás annál nehezebben indult, mert a gyászhoz hasonlóan azt sem volt könnyű elfogadni, hogy Csenge élete végéig ellátásra szorul.

– A párommal együtt teljesen bezárkóztunk – emlékszik vissza Anita.

– Mindenki elmaradt mellőlünk, ketten maradtunk egymásnak. Hónapokig marcangoltuk magunkat, miért velünk kellett ennek megtörténnie, nagyon nehéz heteket éltünk át úgy, hogy közben folyamatosan tennünk kellett a dolgunkat. Azonban eljött a nap, amikor arra ébredtünk, ha nekünk ez jutott, ennek fogunk becsülettel megfelelni. Nem mondom, hogy azóta nincsenek sötétebb periódusaim, de Csenge kárpótol a gyötrőbb pillanatokért.

Minden, ami csörög

A kislány mintha tudná, róla van szó, boldogan felkacag.

– Kétféle módon tud kommunikálni – folytatja Anita. – Ha örül, akkor nevet, ha valami bántja, akkor sír. Az előbbivel nincs gondom, akkor vele együtt örülök, az utóbbinál azonban mindig kétségbe esek, mert nem tudom eldönteni, azért sír, mert nem ízlik neki az étel, amit adtam neki, vagy fáj valamije? Ha igen, akkor vajon mije? Ennél többre ugyanis nem képes. A hallása jó, látása gyakorlatilag nincs, beszélni soha nem fog. Apró jelekből kell kitalálnom, éppen mit szeretne.

A nappali plafonjáról lóg egy hintafotel. Csenge abban ébredt az előbb. Amikor odaadom neki az egyik játékát és szólok hozzá, feszülten figyel, majd elmosolyodik.

– Kicsit szokatlan volt neki az új hang – magyarázza Anita. – Miután nem lát, így azok az ingerek foglalkoztatják, amit hall. Mindent szeret, ami zenél, csörög vagy csattog. Egy műanyag zacskóval akár órákig is képes eljátszani, miközben boldogan kacarászik.

Csenge erre nem is cáfol rá, nevetve csapkodja a műanyag zongorát, körbe-körbe löki magát a hintaszékkel, majd hirtelen nagy lendülettel eldobja a játékot. Anita rögtön visszaadja, a kislány felkacag és ismét a padlóra dobja.

– Nagyon szeret játszani. Arra oda kell figyelni, hogy a lába vékony ugyan, de nagy erő van benne. Ha kirúg és eltalál, az tud fájni.

Anitáéknak van egy kisfiuk is. Zétény négyéves, most éppen oviban van.

– Többen kérdezték, nem féltünk-e másik gyereket vállalni. Miután Csenge nem genetikai okokból lett sérült, ezért egyáltalán nem tartottunk az újabb baba érkezésétől. Szerencsére Zétivel semmi komplikáció nem volt. Nagyon élénk, okos kisfiú, imádja a nővérét. Most még nem sokat ért abból, Csenge miért nem megy vele mindig játszani, de amiben csak tud, kérés nélkül is segít.

Csodálatos emberek

Dobránszki Anitáék nemrég költöztek új házba.

– Hatalmas hitelt vettünk fel, de muszáj volt váltanunk. Emeleten laktunk egy társasházban, már egyre nehezebb volt egyedül a babakocsit felhúzgálni a lépcsőn. Sajnos a páromon kívül senkire nem számíthatok, édesapám két éve elhunyt, édesanyám ritkán tud segíteni.

Anikó nem titkolja, hogy szeretne kicsit visszatérni korábbi életéhez,

– Csenge szeptembertől iskolába jár, ahol naponta négy órában fejlesztéseken vesz részt, így talán több időm lesz. Szeretnék fodrászként napi négy órában dolgozni. Nagyon hiányzik a munka.

Az Angyalom-emlékdíjat a Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány alapította azon szülők elismerésére, akik tartós betegséggel vagy fogyatékkal élő gyermeküket ápolják a nap minden órájában. Tavaly az Ibrányban élő Balázsi Anikó, az idén Dobránszki Anita vehette át az elismerést.

– Régóta ismerem Anikót, szoktunk találkozni is, ilyenkor sokat beszélgetünk. Érdekes kicsit, hogy mindkét díj ebbe a megyébe került, de azt vallom, mindegyik anyuka megérdemli az elismerést, aki hozzánk hasonló helyzetben neveli a gyerekét. A szememben ők a legcsodálatosabb emberek a világon, hiszen mindig megpróbálnak pozitívak lenni, mert ezt másképp nem lehet csinálni.