TÁMOGATÁS

2021.12.14. 11:25

Almát és sportszereket kapnak a nyíregyházi óvodák

A helyi termelőktől megvásárolt gyümölcsből a Családok Átmeneti Otthona és a Gyermekek Átmeneti Otthona kis lakói is részesülnek.

Forrás: llusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

Még 2015-ben kezdeményezte a megyeszékhely önkormányzatának vezetése, hogy azt az összeget, ami az éves költségvetés sportcélú feladataiból az év végére megmarad, a nyíregyházi óvodák fordíthassák különféle sporteszközök vásárlására.

 

A kezdeti 1,4 millió forintos támogatás minden évben egyre több lett, 2019-ben már elérte a 4,9 millió forintot.

 

– Az idén az önkormányzat tovább növelte ezt az összeget, így 2021-ben már 6 millió forint értékben vásárolhatnak a nyíregyházi óvodák kül-, és beltéri sportfelszereléseket, valamint mozgásfejlesztő eszközöket – fogalmazott dr. Kovács Ferenc a városházán megrendezett keddi sajtótájékoztatón. Nyíregyháza polgármestere szerint ezek az sporteszközök nagyban segítik az óvónők munkáját és sok örömet szereznek a gyermekeknek.

 

– Az intézmények saját igényeik szerint költhetik el az összeget – mondta dr. Kovács Ferenc, majd hozzátette, hogy az idén tovább gondolták a kezdeményezést, így a támogatás mellett a nyíregyházi óvodák almát is kapnak. A közel 16 mázsa gyümölcsöt az önkormányzat helyi termelőktől vásárolta meg.

 

– A megyeszékhelyen harmincöt óvoda működik, ezekbe közel négyezer gyermek jár. Nagy eredmény, hogy az elmúlt években minden ovit felújított az önkormányzat, illetve a kórház területén épült egy vadonatúj – emelte ki a nyíregyházi polgármester.

 

A keddi sajtótájékoztatón részt vett Szikszainé Kiss Edit, az Eszterlánc Északi Óvoda, Skarbit Józsefné, a Gyermekek Háza Déli Óvoda, Török Edit, a Tündérkert Keleti Óvoda és Szalainé Benyusz Klára, a Búzaszem Nyugati Óvoda vezetője, valamint dr. Nagy Erzsébet, a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény vezetője is.

 

A rendezvényen elhangzott, a felajánlott almából nem csak az ovodások, hanem a Családok Átmeneti Otthona és a Gyermekek Átmeneti Otthona kis lakói is részesülnek.

– Nekünk ma lesz az év végi ünnepségünk, akkor fogjuk odaadni a gyerekeknek az almát, amiből a kollégák almás sütit is készítettek. A játékoknak pedig minden esztendőben nagyon örülnek a gyermekek – emelte ki a keddi sajtóeseményen Szikszainé Kiss Edit, az Eszterlánc Északi Óvoda vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában