Nyíregyháza

2022.08.11. 20:00

Gyermekek és lelki kihívások az iskolapadban

A gyerekek egy része nagyon várja a szeptembert, míg másoknak „gombóc nő a torkában”.

 A nyár utolsó hónapjában járunk. Ahogy telnek a napok, hetek, és egyre közeleg a szeptember, az iskolakezdés témája is előkerül. A tanévkezdés nem csupán anyagilag terheli meg a családokat, hiszen a laza, gondtalan napok után hamarosan újra sűrű napirend alakítja majd a gyermekek életét, s ez sokaknak nehézséget okoz. 
Némi odafigyeléssel azonban könnyebbé tehetjük ezt az időszakot gyermekünknek, és így önmagunknak is. A témáról Kovács Robertina pszichológussal beszélgettünk, aki a lehetséges kihívások mellett hasznos tanácsokkal is szolgált olvasóinknak.

Tartanak az ismeretlentől 

– A gyerekek egy része nagyon várja a szeptembert, de vannak olyanok is, akiknek már az iskolapad gondolatától is „gombóc nő a torkában”. 
Az sem mindegy, hogy azon gyerekekről beszélünk, akik ugyanabba az osztályba térnek vissza, csak más évfolyamon, esetleg azokról, akik egy teljesen új közösségben kezdik a tanévet. Az előbbiek jó esetben várják az iskolát, mert újra találkozhatnak a régen látott barátokkal, de akik az osztályközösség peremterületére szorulnak, azoknak a szeptember elseje egy kevésbé várt időpont – árulta el a pszichológus. Kovács Robertina kiemelte: az intézményváltás nagy mérföldkőnek számít egy gyermek életében, viszont talán a legnagyobb változást az óvodából iskolába iratkozás jelenti. 
Mások lesznek az elvárások, strukturáltabbak a gyerekek napjai, és bár próbálják felkészíteni a kicsiket az iskolára, teljesen más lesz a környezet, mint korábban volt. Megnyugvást jelenthet, ha az osztálytársak a korábbi óvodáscsoportból kerülnek ki, ami főleg a kisebb településeken jellemző. A városokban azonban nagyobb a szétszóródás, elválás esélye, és nagyon gyakori, hogy a gyerekek tartanak az újtól, az ismeretlentől. Ez teljesen normális jelenség, akkor viszont gond van, ha ez a szorongás idővel nem oldódik, esetleg markánsabb formát ölt. Súlyosabb esetben iskolafóbia vagy szociális szorongás is megjelenhet. Az előbbi viselkedési problémákkal is jelentkezhet, ilyenkor a gyerek reggelente ki sem akar kelni az ágyból, és kéri, hogy ne kelljen iskolába mennie. Az idősebbeknél – akik már egyedül indulnak útnak reggel – az is előfordulhat, hogy nem mennek be az intézménybe, esetleg nagyon visszahúzódóan viselkednek – tudatta a szakember.

Bizonytalan időszak 

A tanárváltás is nehézségeket okozhat néhány diáknak, különösen amikor alsóból felső tagozatba lépnek az iskolások. Ezen csak ront az a sajnos igen gyakori riogatás, hogy „felsőben mennyivel többet kell tanulni”; „ha ezt nem tudom, mi lesz majd később” – és még sorolhatnánk. Ezzel csak elveszik a gyerekek kedvét a tanulástól. 
Az általános iskolából középiskolába lépve is érhetik nehézségek őket, hiszen sok esetben nem csupán intézményt, hanem települést is váltanak. 
– A kamaszkorban, ebben a bizonytalan és identitáskereső időszakban hagyják ott a gyerekek a nyolc év alatt megszokott környezetet, egy teljesen új közegben kell helytállniuk. Ez egy nehéz helyzet, de az élet természetes hozadéka és kihívása, aminek kezelésében sokat segít a fiataloknak a szülők jelenléte. Az online kommunikációs eszközök segítségével akkor is gyerekeik mellett lehetnek, ha fizikailag nincsenek ott, és ami nagyon fontos: az elvárások kitűzésekor is a támogató attitűd kerüljön előtérbe az azonnali teljesítményorientáltság helyett. 
A család támogató erejével sokkal könnyebb megbirkózni a kihívásokkal, ha a szülő kérdez, érdeklődik, az rengeteg energiát ad a gyermeknek – tanácsolta Kovács Robertina. 
– A nyár utolsó heteiben érdemes az iskolára hangolódni, és nyugodtan felkészülni a következő hetek eseményeire, mert ha a szülő feszült a tanévkezdés miatt, a hangulata a gyermekre is átragad. Helyette nagyon hasznos lehet, ha már a nyár végén bevezetünk egy alkalmazkodási időszakot: motiváljuk a gyereket arra, hogy meghatározott időben ébredjen fel reggel, s feküdjön le este. A kicsiknek beszéljünk arról, hogy milyen lesz az iskola, akár konkrétumokat említve. Így megtudják, hány perces tanórák lesznek, ott miket kell csinálni, mire való a csengő.

Biztonságot ad a rendszer 

– Ha így teszünk, szeptember 1-jén nem egy ismeretlen helyzet fogadja a gyereket, és könnyebben megszokja majd az új rendszert. A ráhangolódás része lehet az is, ha magunkkal visszük gyermekünket a tanszerek vásárlásakor, esetleg maga választhatja a füzetét. Kis odafigyeléssel és a napi rutin kialakításával nemcsak a strukturáltabb iskolai légkörbe tagozódik be könnyedén a gyerekünk, hanem ez a rendszer biztonságot is nyújt neki a későbbiekben – hívta fel a figyelmet a pszichológus. MI 
 

Borítókép: Szülői támogatással a legkisebbeknek sem lesz mumus az iskolakezdés | Illusztráció: Getty Images

 

Címkék#iskola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában