Korán rájöttek: a szerelem nem játék

„Összeilleszted a cipzár két végét, megfogod a cipzárkocsit, lassan elkezded húzni felfelé, és segítségével a fogak lassan összeérnek, egymásba kapaszkodnak, elválaszthatatlanul. Ez a kis szerkezet összeilleszti őket, és már nem lehet széttépni. Ahogy a lelkeket sem. Amiket a szeretet fokozatosan, napról napra illeszt egymáshoz, egymásba – elválaszthatatlanul.” 
Csitáry-Hock Tamás író szavai tökéletesen ráillenek a butykai Hollik János és neje, Mária immár félszáz esztendeje tartó házasságára, boldogságára: diákkorukban szárba szökkent szerelmük az évek, évtizedek múlásával egyre erősebb lett, kéz a kézben küzdöttek meg az élet megannyi nehézségével, aranylakodalmukon pedig újra gyűrűt húztak egymás ujjára, megerősítve az 1972-ben tett fogadalmukat.

Diákszerelem volt 

– Gyermekkorunkban szomszédok voltunk, sokat játszottunk együtt. Tizenévesen már mindketten éreztük, a játék komolyra fordult, felfedeztük egymásban az igaz szerelmet. – Én 18, János 20 éves volt, amikor összeházasodtunk és albérletbe költöztünk. Idővel jöttek a gyerekek: János, István, Sándor, ma pedig már hat unoka büszke nagyszülei vagyunk, az első dédunokánk pedig, Hanna, másfél éves – újságolta Marika, aki hosszú évekig gépkezelőként dolgozott, majd egészségügyi okok miatt leszázalékolták. – Az élet nem állt meg, neveltem a gyerekeket, vezettem a háztartást, gondoztam a kertet, elláttam a jószágokat. 
– A fiaink egytől egyig dolgos, boldog felnőttek lettek: Sándor kőműves, mint az apja, János a kereskedelemben találta meg a számításait, István pedig, akinek hobbija az élő zenélés, szerkezetlakatos-végzettséget szerzett – tette hozzá.

Figyelnek és védenek

János sem ült ölbe tett kézzel: sokáig kőművesként dolgozott, a rendszerváltás után a maga ura lett, 2003-ig egyéni vállalkozóként vállalt megbízásokat. Építésvezetőként folytatta, s büszke rá, hogy mindmáig számítanak a szakmai útmutatásaira. 
– A gyermekeink nevelése mellett volt egy másik szívügyünk is, a tágabb családunk, a lakóközösségünk jólétének és közbiztonságának elősegítése. Én és a nejem mindmáig aktív tagjai vagyunk a 2013-ban újjáalakult butykai polgárőrségnek, figyelünk és védünk, ahogyan a „bibliánk” írja. Apropó, biblia: majd’ minden hétvégén eljárunk a templomba, és a görögkatolikus egyházközösség gondnoki feladatait is ellátjuk. 2008-ban átvettem, elnöke lettem a Butykai Kulturális és Szociális Egyesületnek, számos nívós programot szerveztünk a helyi közösségi házban, amelyekről a Kelet-Magyarország is beszámolt.

Püspöki áldást kaptak

– Megtisztelő, hogy a Marikával közös életünk újabb fénypontjáról, az aranylakodalmunkról is hírt ad most a megyei napilap. Júliusban több mint félszáz rokonunk, barátunk gyűlt össze a helyi közösségi házban, hogy velünk ünnepeljen. Megható pillanat volt, amikor ismét felhúztuk egymás kezére a karikagyűrűt, ahogy az is, amikor Kovács Csaba parókus átnyújtotta nekünk Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke nevében a püspöki áldást – mesélte Hollik János. 
 

Borítókép: Aranylakodalmukon újra megerősítették az 1972-ben tett fogadalmukat | Fotó: Hollik István archívuma