Kisvárda

2022.08.16. 20:00

Lezsák Sándor veheti át az idei Tőkés-díjat

A díjazott korábban már maga is - igaz, csak egy laudáció erejéig - részt vállalt a kisvárdai székhelyű alapítvány életében.

Fotó: MW-archív/Bús Csaba

Az idei Tőkés-díjat Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, író-költő, az MDF egyik alapítója, a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola megálmodója és vezetője veheti át. A XXVIII. Tőkés-díj átadási ünnepségét szeptember 18-án 15 órakor ünnepélyes istentisztelet keretében a hagyományoknak megfelelően a kisvárdai református templomban rendezik meg. A díjazott korábban már maga is - igaz, csak egy laudáció erejéig - részt vállalt a Tőkés Alapítvány életében, hiszen 1995 júniusában ő köszöntötte az akkor elismerésben részesült Sára Sándort, többek között ezekkel a ma is aktuális szavakkal: „Riadalmas idő ez, iszonyú erővel támadnak s föltámadnak azok, akik „a múltat végképp eltörölni” nemzetközi dallam mákonyában nőttek fel. De: Vagyunk és leszünk, akik erősebbek, s ha kell, tovább erősödnek; akik a Te megtalált vallomásaiddal őriznek múltat, tágítanak jelent, magyar jövőt.”
Az idei laudációt Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum első elnöke mondja. Igét hirdet Nagytiszteletü Szilágyi Balázs, a Szatmárnémeti Láncos Templom lelkésze. Az eseményt megtiszteli jelenlétével az alapítvány névadója is. A rendezvény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel vár az alapítvány kuratóriuma.

A Tőkés László Alapítványt még a rendszerváltás idején hozták létre a kisvárdai MDF tagjai, s megalkottak egy egyéni díjat is, hogy elismerjék mindazok munkásságát, akik életművükkel – akár tudományos, akár művészeti, politikai vagy humanitárius cselekedeteikkel – jelentős mértékben segítették, előmozdították a magyarság helyzetét.

Külföldi és hazai személy egyaránt megkaphatja a Tőkés-díjat, ugyanis az odaítélésénél az a legfontosabb szempont, hogy a kitüntetett személy a magyar nemzet érdekében kiemelkedő munkát végezzen, éljen bár országon belül vagy a határainkon kívül. Mindezt igazolja, hogy az első díjazott 1991-ben Gelu Păteanu román műfordító, szerkesztő, író volt. Munkássága és a magyarok iránt érzett barátsága miatt üldözték Romániában, végül Magyarországon telepedett le.

Lezsák Sándor István József Attila-díjas magyar költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. A Nemzeti Fórum Egyesület elnöke. 2006-tól – negyedik ciklusban – az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke. Lezsák Sándor 1949. október 30-án született Kispesten. Az általános és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, 1968-ban érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban. Érettségi után 1968-ban kocsikísérő, rakodómunkás, majd 1969-ben könyvtári segédmunkás az Országos Széchényi Könyvtárban. Itt találkozott először tényszerűen a határon túli magyarság gondjaival, problémáival, és betekinthetett az 1956-os forradalom és szabadságharc akkor még zárt iratanyagába is. 1969 szeptemberében Lakitelekre költözött, öt évig képesítés nélküli tanító a szikrai tanyasi iskolában. 1971-tõl a szegedi Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskola levelező tagozatán tanult, 1975-ben magyar-történelem szakon szerzett diplomát. 1974 óta a lakiteleki általános iskola tanára. 1969-tõl 1985-ig másodállásban a helyi művelődési házban is dolgozott, irodalmi esteket, találkozókat szervezett, színjátszócsoportot vezetett, színdarabot rendezett. 1977-ben Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetésben akarták részesíteni, de levélben visszautasította, a kitüntetést nem vette át. 1977-től az Írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének a vezetõségi tagja volt. 1979 májusában írótársaival Lakiteleken megszervezte a Fiatal Írók Találkozóját, amelyen több mint száz fiatal író mellett Illyés Gyula is részt vett. Őket kezdték a "búvó patak nemzedékének" hívni, s többek között ide gyökerezik az MDF is. 1985 novemberében, az október 22-én megtartott Antológia címû est miatt elbocsátották a művelődési házban betöltött művészeti elõadói állásából.

1986 októberében ötvenhét honfitársával együtt aláírta a kelet-európai máskéntgondolkodók felhívását. 1987. szeptember 27-én háza udvarán, a "lakiteleki sátorban" alakult meg a Magyar Demokrata Fórum. 

KM

Akik eddig átvehették a Tőkés-díjat

   1991: Gelu Păteanu
   1993: Ágoston András
   1995: Sára Sándor
   1996: Duray Miklós
   1997: Benkő Samu
   1998: Szörényi Levente
   1999: Kallós Zoltán
   2001: Tempfli József
   2002: Nemeskürty István
   2003: Orbán Viktor
   2004: Tonk Sándor (posztumusz)
   2004: Vári Fábián László
   2005: Erdélyi Géza
   2006: dr. Kiss Tamás
   2007: Szabó Magda
   2008: Bánffy György
   2009: Koncsol László
   2010: Makovecz Imre építész
   2011: Matuska Márton újságíró
   2012–2013: nem osztották ki
   2014: Tófalvi Zoltán
   2015: Halzl József
   2016: dr. Papp Lajos
   2017: Szabó Dénes
   2018: Dévai Nagy Kamilla
   2019: Balog Zoltán
   2020: Izsák Balázs
   2021: dr. Bagdy Emőke

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában