Tiszabecs

2022.08.17. 20:00

Segíti a menekültek „szegényeit” a tiszabecsi lelkész

Szegény és szegény között nem szabad különbséget tenni – véli Páter Attila.

Tiszabecsen és a határ túloldalán is segítik a rászorulókat

Fotós: Pünkösdi Gyülekezet

A szomszédunkban dúló háború kitörése óta folyamatosan érkeznek hazánkba Ukrajnából a menekültek – a körülményeikbe sokszor bele sem gondolunk, és eszünkbe sem jut, hogy anyagi helyzetüket tekintve több társadalmi osztályt képviselnek. Igaz, mindegy, hogy mennyire gazdag valaki, ha a család szétszakad, vagy ha az otthonukat bombázzák – a félelem, a bizonytalanság, a veszteség és a lelki megrázkódtatás a menekülteknél közös nevező. Ám köztük is vannak, akiknek a többiekhez képest is nehezebb a sorsuk: ilyenek a mélyszegénységben élő menekültek.

Szállás, étkezés 

Van, aki gondol rájuk, gondoskodik róluk, így például Páter Attila, a Tiszabecsi Pünkösdi Gyülekezet roma lelkésze, aki a háború kitörése óta már nem csupán a helyi szegényeknek nyújt imaházával, igehirdetésével és étkeztetéssel testi-lelki támaszt, de a legszegényebb menekülteknek is. Ideiglenes és tartós szállást biztosít lakókonténerekben vagy rokonoknál, gondoskodik az élelmezésükről, segít nekik munkát találni, fuvarozza a továbbutazókat. Volt, amikor a feleségével együtt 150 emberre főztek. Most, hogy a menekülthullám alábbhagyott, már „csak” néhány menekült családnak adnak otthont és támogatást. Hogy ki kérhet tőlük segítséget? Bárki. Attila és felesége, Márti sosem tesznek különbséget, és azokat is fogadják, akiktől mások elfordulnak ápolatlanságuk miatt, vagy azért, mert többször is visszatértek ennivalóért. Önzetlenségüknek híre ment, így egyre többen fordulnak hozzájuk. Attila azt vallja: szegény és szegény között nem tehet különbséget. És ha lehetnek is olyanok, akik visszaélnek a helyzettel, úgy véli, a kevés gonosz miatt nem fordulhat el a többségtől, azoktól a jó emberektől, akik tényleg bajban vannak, és nincs más esélyük. 

Tavasz óta rendszeresen átjár Kárpátaljára is. Oda nem ért el a háború, de a fenyegetettség jelen van. Mindennaposak a bombariadók, melyek szirénái áthallatszanak a határ menti térségekbe, de a háborús helyzet számos más területen is megmutatkozik: a férfiak, hogy elkerüljék a sorozást, nem mernek elmenni dolgozni, így viszont nem tudják ellátni a családjukat; a félelmükben a Tiszán átúszva hazánkba menekülők; vagy épp a családok, ahol a családfenntartót besorozták, a feleség pedig kisgyerek mellett nem tud elmenni napszámba. 

Attila úgy látja, a „nyomorult még nyomorultabb lett”. Nyomornegyedekbe jár át hetente kétszer tartós élelmiszert és higiéniai szereket tartalmazó adományával, hogy a Bibliából való igehirdetés mellett olyanoknak segítsen a túlélésben, akik otthonaiban még víz sincs.

Sokan segítik őket 

Az átlagember szemében ez nem tűnik magasztos munkának, de számára ez felemelő, hisz minden embertársát egyformán fontosnak tartja, és úgy gondolja, annak van igazán nagy szüksége a segítségre, akitől szerencsétlenségében mások elfordulnak. 

Persze mindezt Attila és felesége, Márti nem egyedül teszik, hiszen sokak támogatásából tudnak kitartóan segíteni. A tömeges adományozás alábbhagyott az elmúlt hónapokban, de így is vannak, akik akár pénzbeli, akár tárgyi adományokkal segítik őket. Barátok utalnak, rokonok biztosítanak szálláshelyet, a saját egyházuk, a Máltai Szeretetszolgálat vagy a szcientológia önkéntes lelkészei adományoznak tartós élelmiszert, higiéniai szereket és egyéb adományokat nekik rendszeresen. Az összefogással tudnak oly sokat segíteni, reményt és hitet adni a bajbajutottaknak. 

Különös figyelmet fordítanak a szegénységben élő gyerekekre. Arra is van energiájuk, hogy nyári tábort szervezzenek a szűkösségben tengődő kicsiknek, ahol a legváltozatosabb programokkal feledtetik el a gyerekekkel, hogy nélkülözésben cseperednek fel – sokan közülük talán így tudnak majd kitörni a szegénységből.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában