PSZ

2022.09.26. 12:29

Feltérképezik a megyei helyzetet

Címkék#PSZ

A megyei pedagógusok észrevételeit, javaslatait és problémáit gyűjtötte össze a PSZ a tanévnyitó rendezvényén.

Fotó: Pusztai Sándor

– Próbálunk egy tiszta képet kapni arról, milyen problémák vannak a megyei oktatási intézményekben, és milyen kérdések foglalkoztatják a kollégákat – árulta el lapunknak Fülöp Attila, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megyei szervezetének elnöke. 

A PSZ hétfőn tartotta meg tanévnyitóját, ahol az említetteken túl az országos fejleményekről is tájékoztatták a résztvevő pedagógusokat. 

 

A tárgyalóasztalnál oldanák meg 

 

– A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétvégén kiadott egy közleményt, melyben kiemelték, hogy október 5-én országos sztrájkot szerveznének, és várják a dolgozók csatlakozását. Közös sztrájkbizottságban vagyunk, közös érdekünk a kollégák életkörülményeinek javítása. Mindenki tudja, hogy több gond is van a közoktatásban. Ugyanakkor mi korábban és most is azt hangsúlyozzuk, hogy a tárgyalások hívei vagyunk, és elsősorban a tárgyalóasztalnál szeretnénk a problémákat orvosolni – hangsúlyozta a megyei elnök. 

Fülöp Attilától azt is megtudtuk, hogy olyan eredményeket szeretnének elérni, melyek a pedagógusoknak megnyugtatóak.  

– Fontos az óraszámok kérdéskörének tisztázása, mert nagyon sok a túlterhelt tanár. A titkárok folyamatosan gyűjtik a pedagógusok észrevételeit, javaslatait, ezeket továbbítják nekünk, mi pedig szeretnénk ezt az országos összesítéshez csatolni. Ahogy más szakmákban is tapasztalható a sajnálatos jelenség, egyre jelentősebb a tanárhiány az országban, a pedagógus társadalom elöregedett, ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nyugdíjba vonulók pótlására. Ezt megfelelő képzettséggel és tudással felvértezett kollégákkal kell megoldani. A kezdő pedagógusok béréről sokat hallani a sajtóban, ami miatt nem vonzó a pálya a fiatalok számára. A nyugdíjasok tovább foglalkoztatása nem orvosolja a hiányt, mert közülük sokan nem akarnak tovább tanítani – ismertette a fontosabb gondokat Fülöp Attila. 

Mint mondta, a szakképzésben is megmutatja magát a pedagógushiány. 

– A szakképzésben nem kötelező a pedagógusvégzettség, így egyre több az olyan oktató, aki bár a szakmájában kiemelkedő, pedagógus végzettséggel nem rendelkezik. 
MI 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában