Tivadar

2022.10.07. 07:00

A bolt közösségi tér is a kistelepülésen

A vidéki kisboltok megmentése is célja a Magyar Falu Programnak, s erre jó példa a frissen felújított tivadari üzlet.

Fotó: Gazdag Mihaly

 – A 2019-ben elindult Magyar Falu Program egyik legfrissebb eleme a kisboltok támogatása. A teljes program célja, hogy javítsuk a kistelepülések lakóinak életminőségét, megállítsuk a falvak népességcsökkenését. A program leginkább a közszolgáltatások fejlesztését támogatja, ennélfogva jellemzően óvodák, iskolák, orvosi rendelők felújítására és építésére, utak, járdák, csapadékvíz-elvezetők kialakítására pályáznak az önkormányzatok – mondta Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Tivadaron, a megújult ABC átadási ünnepségén. A kormánybiztos kiemelte: tavaly újragondolták a Magyar Falu Programot, s az említett közszolgáltatások mellett a piaci szolgáltatások felé is nyitottak.

Több lábon állhatnak

– Vidéki mikro- és kisvállalkozásokat is támogatunk, amik eszközbeszerzésre vagy a működésükre fordíthatják az elnyert összeget. Új elem volt a kisboltok támogatása, sőt mondhatom, megmentése is, melynek köszönhetően az országban több mint 1400 kisbolt újulhatott meg a közelmúltban, ráadásul ebből 100 már korábban bezárt és a támogatás révén nyithatta ki újra kapuit a vásárlók előtt. A tivadari boltban is azt látjuk, amire a pályázati kiírásban is ösztönözzük a tulajdonosokat, hogy az alapvető fogyasztási cikkek árusítása mellett álljanak több lábon. Vállalhatnak egyéb szolgáltatásokat: egyfajta közösségi teret építhetnek ki, az emberek lottózhatnak egy kávé mellett, esetleg vény nélkül kapható gyógyszereket is értékesíthetnek a kereskedők – ismertette a kisboltok támogatási programját Gyopáros Alpár, akitől azt is megtudtuk, jövőre is folytatódik a Magyar Falu Program, hiszen a költségvetési törvényben biztosították az ahhoz szükséges forrásokat.

 

A több mint 20 millió forintos támogatásból és önerőből felújított tivadari ABC 1998 óta szolgálja ki a helyi igényeket. Szabó János tulajdonost mindenki ismeri a településen, s mint mondta, több mint két évtized után is szereti a munkáját.

Két évtized a vevőkért

– Nemcsak boltot, hanem vendéglátóegységet is működtetünk, de ez egy 150 lelkes kistelepülésen nem is működhet másképp. A támogatásból parkolót építettünk, továbbá az épület új nyílászárókat, tetőt és napelemrendszert is kapott. Kicseréltük az elektromos vezetékeket, vizesblokkokat, és a burkolatok is teljesen újak – részletezte a felújítás elemeit a tulajdonos. Hangsúlyozta: a vidéki kisboltok varázsa a vásárló és a boltos közötti személyes kapcsolatban rejlik.

– Nálunk még gyakran előfordul, hogy valaki nem tud eljönni vásárolni, és megkér, tegyek félre neki ezt-azt. A városban az effajta kapcsolat nincs meg, ráadásul itt mindenki ismer mindenkit. Több mint két évtizede csinálom, szeretem a munkámat, de most nagyon nehéz időket élünk. A napelemes rendszernek és a korszerűsítésnek köszönhetően viszont 70 százalékkal kevesebb lesz a rezsink, ami a jelenlegi árak mellett nagyon sokat számít. Az eddigi, jól működő gyakorlaton a jövőben sem változtatok: az épület új, ám minden más marad a régiben, hiszen ami több mint 20 évig működött, azon kár változtatni – tudatta Szabó János. MI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában