Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.01.19. 11:30

Túlélnek és megoldásokat keresnek a vendéglátósok

A többszörösre emelkedett rezsiköltségek miatt spórolniuk kell az éttermeknek, a kérdés az, hogyan.

A Stella Rose Étterem és Panzió már jó ideje átállt az „à la carte” rendszerről a menüztetésre

Fotó: Sipeki Péter

A vendéglátásban jól zárult az előző év, de az új esztendő első heteiben a szektor szereplői már azon gondolkoznak, hogyan birkózzanak meg az elszálló alapanyag- és energiaárakkal. Vajon megéri-e nekik egy-egy energetikai felújítás, esetleg a hideg hónapokban rövidebb napi, vagy csökkentett heti nyitvatartással faraghatnak a költségeken? Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) elnöke lapunknak nemrégiben elmondta, a Balatonon az átmenetileg bezárt szállodák is megnyitottak a karácsonyi-szilveszteri időszakra, azonban februárban már újra téliesíteni fognak, és csak tavasztól várják ismét a vendégeket. – Szabolcs-Szatmár-Bereg e tekintetben jól áll, hiszen a drasztikusan megemelkedett költségek ellenére bezárt nagyobb vagy közepes étteremről nem tudunk. Ugyanakkor az már látszik, hogy sok vendéglátóegység csökkentett étlappal és nyitvatartással működik majd februártól, hogy visszaszorítsa a költségeket.

– Az éttermek a csökkentett nyitva tartással a holt időszakokat próbálják áthidalni, míg mások alternatív energiára állnának át, hogy mérsékeljék a költségeket. Az MNGSZ mérései alapján azonban a kollégák 30 százaléka nem tudott alternatív energiára váltani – hívta fel a figyelmet Krivács András.

Mentőöv lehet a hazai éttermek és hotelek számára, a 2022. december 23-án bejelentett kormányzati intézkedéscsomag, melynek értelmében a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett Feldolgozóipari Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program. Ez alapján a vendéglátásban érdekelt cégek is segítséget kaphatnak a rezsiköltségeik lefaragásához, ám csak akkor, ha valamilyen energetikai beruházással korszerűsítenek. 

Elszálltak az árak

Az alapanyagárak őrült mód megemelkedtek az utóbbi időben, a rezsiárak pedig piszkosul – summázta a helyzetet Deme László, a Kocsordon működő Kraszna Vigadó tulajdonos-ügyvezetője. Hozzátette, a vendégszámuk az ilyenkor megszokotthoz képest 40-50 százalékkal csökkent.

– Régen is voltak azért csendesebb időszakok, de ez a mostani mindenen túltesz... Mindezektől függetlenül kitartunk, egyetlen dolgozót sem szeretnék elengedni – emelte ki. Deme László elmondta lapunknak, hogy a koronavírus időszaka alatt volt náluk egy energetikai fejlesztés (napelemes rendszer kiépítése, nyílászárócsere, szigetelés), aminek köszönhetően most nem „fáj” annyira az energiaárak emelkedése.

– Akkoriban nem is gondoltam volna, hogy annak a fejlesztésnek mekkora jelentősége lesz egyszer – tette hozzá a Kraszna Vigadó vezetője. Deme László beszélt az akár 200 fő befogadására is alkalmas rendezvénytermükről is.

– Ez is mehetne a mostaninál jobban. Az év végén volt nálunk néhány céges rendezvény, remélem, élénkül majd valamit a terem iránti igény – bizakodott Deme László.

Spórolásra kényszerülnek

A nyíregyházi Stella Rose Étterem és Panzió vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a mostani helyzetük nem túl rózsás, de túl kell, és túl is fogják élni valahogy. Braun Viktor hozzátette, ők már a Covid első hullámának lecsengése után átálltak egy rövidített nyitva tartásra, a korábbi 22 órás zárást előre hozták 18 órára, valamint előtérbe került a menüztetés.

– Beszereztünk egy gyorskiszolgáló pultot, és az „á la carte” gyakorlatot felváltotta a menüs rendszer – fogalmazott a Lujza utcán található étterem vezetője, aki szerint amin lehet, spórolnak, hiszen az utóbbi időben mind a fűtés-, mind pedig az áramszámlájuk megemelkedett. Braun Viktor kiemelte, a különféle alapanyagokat is drágábban tudják csak beszerezni, ám ezt az áremelkedést nem lehet egy az egyben a vendégekre áthárítani. Most abban bíznak, hogy ezt a pár hónapot átvészelik valahogy, tavasszal pedig beindulnak a különféle rendezvények.

– Most is van nálunk egy-egy keresztelő vagy születésnap, de azért a tavaszi és a nyári időszakunk jóval pörgősebb. Február 11-én csinálunk egy Valentin-napi bált, élő zenével, erre már várjuk a jelentkezőket – tudtuk meg a Stella Rose Étterem és Panzió vezetőjétől, Braun Viktortól.

Nem módosítják az étlapot

Hasonlókról számolt be Kozák József, a Sziklakert Étterem tulajdonosa is. Mint mondta, az alapanyag árának jelentős drágulása csak a problémák egy része, a kiszámíthatatlanság ennél is rosszabb.

– Egy étterem általában fix étlappal rendelkezik, ezt nem lehet csak úgy váltogatni. A jelenlegi helyzetben olyan gyorsan változnak az árak, hogy mire megvesszük az alapanyagot, már el is tűnt az árrésünk. A rezsiárak ugrásszerű emelkedése szintén súlyosan érinti az éttermeket, ám mi talán szerencsésebb helyzetben vagyunk: 2019-ben korszerűsítettük az éttermet, 105 napelemet és hat napkollektort szereltünk fel. A kandallót vízteresre cseréltük, és a beruházással most valamennyire tompíthatjuk a minket terhelő brutális költségnövekedést – tudatta a tulajdonos.

Azt is kifejtette, hogy a nyitvatartási idő rövidítésével vagy az étlap egyszerűsítésével ők nem számolnak.

– Sokan élnek ezekkel az intézkedésekkel, ám úgy vélem, a vendégek nem vennék jó néven, ha egy általuk kedvelt étel lekerülne a menüről a spórolás miatt. Nekünk ők jelentik a bevételt, és ha emiatt elpártolnak tőlünk, akkor bizony visszafelé sül el ez a kétélű fegyver – hangsúlyozta Kozák József. 

TG, MI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában