Mátészalka

2023.02.13. 20:00

Nem hagyják kialudni a tüzet

Civil Díjat vehetett át hétfőn a Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület.

Fotó: Pusztai Sándor

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókszervezete és Papp Krisztián Sándor, Nyírtét református lelkésze, vállalkozó és zenész után hétfőn a Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület nevében Tóth Béla elnök és Filep László, az együttes művészeti vezetője vehette át a Civil Díjat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ elismerését az idén negyedik alkalommal ítélték oda a kiemelkedő munkát végző civileknek.

Megélni a mindennapokat

– A hetven lakosú falvaktól a százezres városokig a megye minden településén jelen vannak a civil szervezetek. Nélkülük, az erőfeszítéseik, ötleteik, lelkesedésük nélkül kevesebbek lennénk – mondta el lapunknak Kiss András. A vármegyei civil közösségi szolgáltató központ operatív igazgatója hozzátette: a Szatmár Táncegyüttes közösségre gyakorolt hatása elvitathatatlan.

– A Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesületet az egész térségben ismerik, generációknak adták át a magyar népi kultúra szeretetét, tiszteletét. A huszonegyedik században, amikor a gyerekek legszívesebben a TikTokon, az Instagramon csüngenek vagy számítógépes játékokat játszanak, az egyesület a népi hagyományaink ápolásával, a fizikai közösség megteremtésével segít kiszakítani a fiatalokat a virtuális valóságból. Úgy gondolom, a legjobb helyre kerül ez a díj, hiszen a Szatmár egyesület nélkül nincs helyi megmaradás és kevesebb lenne a magyar kultúra.
Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője szerint a Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület egyike azoknak a civil szervezeteknek, melyeknek az „Isten, haza, család” fogalmak még igenis jelentenek valamit.
– Ez megmutatkozhat a magukra öltött viseletekben, de abban a kulturális együttlétben, ahol szülők és gyermekek együtt táncolnak, együtt mulatnak és múlatják az időt. Nagyon fontos, hogy ne vesszünk el a világban, ne csak a telefonunkat nyomkodjuk, hanem hús-vér közösségben éljük meg a mindennapokat. Politikusként pedig nekünk az a feladatunk, hogy megszólítsuk ezeket a civileket, hogy melléjük álljunk és elismerjük a munkájukat – mutatott rá Kovács Sándor.

Mint Vesta-szüzek a tüzet

A Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület az egyik legpatinásabb civil szervezet Mátészalkán. Az együttes 1978-ban alakult, majd 1991-ben kézművesekkel kiegészülve szerveződött egyesületté.
– Hogy mit jelent számunk ez az elismerés? Tavaly novemberben vehettük át a megyei Prima Díjat, most pedig a Civil Díjat. Mondhatnám, hogy hab a tortán, de sokkal több annál: megerősít bennünket abban, hogy van értelme annak, amit évtizedek óta hittel és alázattal csinálunk. Megerősít abban, hogy folytatnunk kell a megkezdett utat, akármilyen nehéz olykor, mi pedig ezt is fogjuk tenni – jelentette ki Tóth Béla. Az egyesület elnöke szerint felmerülhet a kérdés, hogy miért.
– Egyrészt a hagyományt nem úgy kell őrizni, mint poszt a lőportornyot, hanem úgy, mint Vesta-szüzek a tüzet. Folyamatosan élesztgetni kell, hogy ki ne aludjék. Ha van ember és közösség, akkor biztos, hogy nem fog kialudni ez a tűz.

Születésnapi gálaműsor

Az idén negyvenöt éves Szatmár Táncegyüttesnek jelenleg több mint ötven aktív tagja van, akik hétvégenként már a nyári születésnapi gálára készülnek. Filep Lászlótól, az együttes művészeti vezetőjétől megtudtuk: az ünnepi műsornak a Szalkai László tér ad otthont, ahová ezer székkel készülnek. KM

Címkék#tánc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában