Nyíregyháza

2023.05.30. 07:00

Belekapaszkodik a vevő és az eladó is

Nem csökkentek az árak, s ez kihatott a vidéki házak árára is.

Három helyett négy évük van a felújításra

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Egészen 2024 végéig biztos pontnak számít a falusi csok, amelyre továbbra is alapozhatnak a gyermekes családok. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy a támogatással benépesültek az ország falvai, mindenesetre mankó mindazoknak, akik vidéken, kevés pénzzel, esetleg önerő nélkül vágnak bele a lakásvásárlásba.

Szabadabb költségtervezés 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb településeken a felújításra szoruló családi házakat gyorsan el lehet adni falusi csokkal. Ennek oka, hogy vidéken egy 100 négyzetméteres, korszerűsítésre szoruló ingatlant töredék­áron lehet megvásárolni, mint a nagyobb városokban vagy a vármegyeszékhelyeken eladó ingatlanokat. Ennek fejében akár az ingázást is vállalják a többgyermekes családok, s szívesen falura költöznek. 

A falusi csokkal ingatlanvásárlás mellett felújításra, korszerűsítésre és bővítésre is pályázhatnak, a támogatás összege a hitelcéltól és a gyermekek számától függően alakul. Újdonság, hogy 2023. július elsejétől 3 év helyett 4 évre változik a felújításra fordítható idő, valamint menet közben is módosítható a ­renoválás terve, költség­vetése. Bákány Zsoltné, az Otthon Centrum nyíregyházi irodavezetője szerint ez ­utóbbi azért is fontos, mert a régi házak felújítása során mindig kerülnek elő olyan problémák, amikkel előzetesen nem számoltunk, s ezeket általában egy füst alatt szeretnék megoldani a családok. 

A szakértő elmondta, a támogatási összegek nem változtak és vármegyénkben a településlista sem bővült, de még így is Szabolcs-Szatmár- Bereg vármegye a 213 csokos településével az ötödik helyen áll az országos listán, tehát bőven akadnak települések, melyeken igényelhetik az állami támogatást. 

Az ingatlanpiac lassulásáról is beszélt a szakértő, melyet az elmúlt hónapban minden értékesítőhálózat országszerte megfigyelt. 

– Kínálati piac van, minimum 40 százalékos visszaesést jegyeznek az irodák az előző évekhez képest, s ez a vidéki ingatlanoknál sincs másként. A probléma a megváltozott a gazdasági-pénzügyi környezet, az elmúlt hónapokban megdráguló hitelek, a pénzintézetek az eddiginél is szigorúbban ellenőrzik, hogy meddig terhelhető a hitelező. Az infláció miatt a lakáspiacon is „kevesebbet ér” a vevők pénze. Eközben az eladók kötik az ebet a karóhoz, és nem engednek az árból – hangzott a gyors elemezés az irodavezetőtől. Hozzátette, az eladók nem veszik figyelembe ezeket a folyamatokat, túláraznak.

Népességmegtartó hatás 

– Visszatérve a falusi csokhoz, egy 5 milliós vidéki ház egyből 8 millióra rúg, ha falusi csokkal akarják megvenni, a támogatás felfelé hajtja az árakat – jegyezte meg Bákány Zsoltné, és azzal egészítette ki, hogy a felújításra szoruló falusi házak és a költözhető állapotú ingatlanok között vidéken is nagy az árkülönbség. 

A fenti példánál maradva, egy 100 négyzetméteres, jó állapotú családi ház és egy felújításra váró ingatlan között 10 millió forint különbség is lehet, elhelyezkedéstől függően. 

– Összességében azt mondanám, hogy a nagyobb városok, illetve a vármegyeszékhely 20 kilométeres körzetében volt piaca a falusi csokos házaknak, például Bujon, Sényőn, Székelyben, Napkoron. Jót tett ez a településeknek, hiszen a felújítások révén javult vidéken a települések képe, odaköltöztek a családok, megjelentek a gyerekek az iskolákban, óvodákban, így a falusi csoknak egyfajta népességmegtartó hatása mégiscsak van. 

KO 

A falusi csok támogatási összegei

Vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén: 
– 1 gyermek: 600 ezer forint 
– 2 gyermek: 2,6 millió forint 
– 3 vagy több gyermek: 10 millió forint 

Meglévő lakás bővítése/korszerűsítése esetén: 

– 1 gyermek: 300 ezer forint 
– 2 gyermek: 1,3 millió forint 
– 3 vagy több gyermek: 5 millió forint 

Továbbá adminisztrációs könnyebbséget jelent, hogy július elsejétől megszűnik a támogatott személy lakcímbejelentésének igazolási kötelezettsége. Eddig ezt a támogatást igénybe vevőnek a hitelező bankjánál kellett igazolnia a lakcímkártyával, amelyen már a támogatásban szereplő lakóingatlan szerepel. Ehelyett a Magyar Államkincstár ellenőrzi a lakcímlétesítés megtörténtét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában