Mátészalka

2023.05.27. 20:00

Cigánymissziós konferencia: Ott segítsünk, ahol a baj van!

A szervezet alappillére kezdetektől az Istentől kapott reménység, ez a vezérfonala a missziónak.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója 1996 óta nyújt segítő kezet a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek.

– Immáron a több mint negyedévszázados működéssel a hátunk mögött egyre inkább szembesülünk a sürgető szükségekkel, mindezek megválaszolására pedig széleskörű megoldásokat kínálunk. Ennek köszönhetően ma már számos területen nyújtunk szolgáltatásokat, így a szociális alapellátásban, az oktatásban és különböző missziós tevékenységeinkben egyaránt – fogalmazott Surman László missziós igazgató a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban megrendezett I. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencián szombaton. Elhangzott, a szervezet alappillére kezdetektől az Istentől kapott reménység, ez a vezérfonala a missziójuknak.

A konferenciára meghívást kapott Makkai Péter, az RMDSZ politikusa, a romániai kormány munkaügyi államtitkára, református lelkész is. Hangsúlyozta, az erdélyi magyarok és az erdélyi roma ajkú magyarok célja közös.

- Minden szinten közös építkezésre van szükség – emelte ki.

Dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere is köszöntötte a vendégeket. Elmondta, büszke arra, hogy az első cigánymissziós konferenciának Mátészalka, a fény városa adhat otthont, ahogy abban is bízik, hogy ezt a rendezvényt több hasonló, akár több száz ilyen követ majd.

- Nagyon elgondolkodtatott a meghívón szereplő bibliai idézet: „Egymás terhét hordozzátok”. Mit jelent ez a mai világunkban, amikor egyre több gonddal, problémával, nehéz helyzettel kell szembenéznünk az élet minden területén? Abban a világban, amikor nagyon gyakran hangzik el az a mondat, hogy megvan nekem a magam baja. Foglalkozzunk csak a saját dolgunkkal! Aztán milyen érdekes az emberi természet. Jön egy tragédia, egy járvány, egy katasztrófa, egy háború, és az emberek összefognak. Egymás terhét hordozzuk. Sokszor csak ekkor döbbenünk rá, hogy a lelkünket az gazdagítja a legjobban, amikor a másik emberhez szeretettel fordulunk, segítséget nyújtunk. Rájövünk, hogy akkor nyerünk a legtöbbet, amikor adunk. Így van ez nagyon sokszor a mi életünkben is. Ha másoknak segítünk, sokszor magunkon is segítünk – hangsúlyozta a településvezető, aki örömét fejezte ki, hogy hat országból (köztük Finnországból vagy az Amerikai Egyesület Államokból) érkeztek magyar ajkú romák a mátészalkai konferenciára.

– Magyarok vagyunk, keresztények vagyunk, nekünk a legfontosabb a család és a hit, ez ad erőt a mindennapokhoz – fogalmazott a szombati rendezvényen Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, mindennek az alapja a magyarságtudat és a hitünk, mely nem a külsőségekben mutatkozik meg, hanem a tartalomban.

A cigánymissziós konferencia vendége volt Sztojka Attila országgyűlési képviselő, roma ügyekért felelős kormánybiztos is. Elmondta, nagyjából 10 hónapja „pattant ki" a fejéből a konferencia ötlete és annak üzenete, miután egy erdélyi, mélyszegénységben élő családnál tett látogatást.

- Menjünk oda és ott segítsünk, ahol a baj van, legyen ez igaz fizikai és lelki értelemben is – fogalmazott Sztojka Attila. 

KM


 

Országos lefedettségű hálózat

Az Országos Cigánymisszió tevékenységi területei kiterjednek az ország egész területére, valamint a Kárpát-medencére is. Hátrányos helyzetű emberek, elsősorban romák számára nyújt segítséget. A támogatás egyszerre értendő szellemi, lelki, oktatási, fizikai-anyagi gondjaik rendezésében, valamint életvezetési tanácsadásban.

 

Számok, adatok

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársainak száma közel ezer. Országos lefedettségű hálózatukon keresztül 270 településen vannak napi szinten jelen szociális, munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, illetve oktatási és hitéleti tevékenységgel. A cigánymisszióhoz tartozó, kapcsolódó közösségek, gyülekezetek és házi csoportok száma százhúsz, melyek több mint hatezerszemélyt képviselnek. A misszió kezdeményezései több mint 12 ezer roma embert ér el közvetlenül. A szervezet vármegyei aktivitása: jelenleg 37 vármegyei településen vannak jelen, ez elsősorban gyülekezeti szolgálatot jelent.Közösséget átformáló vezető alapképzés volt már Kótajban és Mátészalkán, jelenleg Nyírvasváriban fut ez a program. Ukrán menekülteket segítettek Nyírkátán, Nyírvasváriban, Kótajban, Paszabon, Demecserben és Kemecsén a háború kitörését követő időszakban. Reményhír Közösségi Ház hálózatot működtetnek Nyírkátán, Nyírvasváriban, Kótajban, Demecserben, Nyírmihálydiban, Kemecsén és Paszabon településeken, valamint Szeretetpontjuk van Nyírvasváriban, Nyírkátán, Kótajban és Mátészalkán.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában