Harangod

2023.05.03. 13:25

Több ezren majálisoztak Harangodon

Csodálatos tavaszi időben, egy remek hangulatú napot tölthettek el az érdeklődők május 1-én az ingyenes városi majálison Harangodon.

Forrás: fotók: nagykallo.hu

Horváth Tibor Nagykálló polgármestere elmondta, hogy csodálatos érzés volt látni a szó szerint felhőtlenül szórakozó családokat.

 

– A mindennapi rohanásból kiszakadva a család legapróbb tagjától a nagyszülőkig mindenki megtalálhatta a számára legszórakoztatóbb elfoglaltságot. Büszkén mondhatom, hogy már igazán régen volt egyszerre ennyi látogatója a Harangodnak. Szeretnék köszönetet mondani a fellépőinknek, akik között már a legapróbb lábacskák is koptatták a színpadot – fejtette ki a polgármester, és hozzátette: színvonalas előadásokat láthattunk a Pöttöm tánccsoport, a Táncikálló néptánccsoport, valamint a Kállai Lakodalmas Egyesület előadásában, és köszönjük a Naplemente Nótakör előadását is!

A táncos, énekes műsorokat követően a zene vette át a főszerepet, elsőként a Brancs együttes, majd ezt követően a Groovehouse biztosította a jó hangulatot. Az estét egy igazán fergeteges hangulatú Delta élő koncert zárta a kilátogatók legnagyobb örömére.
Rekordszámú, több ezer látogató és igazi feltöltődés jellemezte a teljes napot.

– Köszönöm kollégáim áldozatos munkáját, akik most is mindent megtettek azért, hogy a kilátogató vendégek igazán jól érezhessék magukat! Jövőre újra együtt majálisozunk! De ne szaladjunk ennyire előre, Harangod még idén is fesztivál helyszín lesz – ajánlotta Horváth Tibor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában