Podcast

2023.07.19. 20:00

Miért maradt meg a zarándoklat évezredes hagyománya?

Kocsis Dániel atyával beszélgettünk.

Szon.hu

Kocsis Dániel görögkatolikus lelkész volt Kanalas Ottilia podcast vendége.

Fotó: Sipeki Péter

Miért maradt meg a zarándoklat évezredes hagyománya a 21. században is, mit keresnek és mit találnak a mai zarándokok utazásuk során, erről beszélgettünk Kocsis Dániel görögkatolikus pappal. Onnan indultunk, hogy a zarándokhelyeknek, kegyhelyeknek van egyfajta vonzerejük. Miben rejlik ez a „vonzerő”, tettük fel a kérdést.

– Az ember életének értelme, hogy van valamilyen célja, amit el szeretne érni és keresi ezt a célt valami magasztosabb dologban, tettben vagy élményben. A zarándokhelyek, azok a horizonton megjelenő, lelki értelemben vett kapaszkodók, melyek elérése motivációként tűnnek fel az ember életben. Nem véletlen tehát, hogy évezredes hagyományként része marad életünknek a zarándoklat, s persze nem csak a keresztény világban, hanem minden vallásban és kultúrában természet feletti erővel bír. Úgy gondolom, hogy a zarándoklaton keresztül a legfőbb megtapasztalás a célbaérés, s ezáltal értelmet nyer az is, amit életnek hívunk, amit hétköznapi törekvésnek, gürcölésnek nevezünk – mondta Kocsis Dániel atya. A görögkatolikus pappal kollégánk, Kanalas Ottilia beszélgetett. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában