Nekrológ

2024.02.13. 15:29

Örökre elnémult Oros csalogánya

Bakti Éva Oros és Nyíregyháza nevét számtalan művében megörökítette és népszerűsítette a világban.

Palicz István

Bakti Éva hamvait február 17-én 11 órakor szórják szét Oroson a kis kanális partján

Forrás: Foto: magánarchivum

Bár sok sikert megért dalai még sokáig alakítják az érzékeny lelkű emberek hangulatát, és a természet ihlette képei még sokáig díszítik családok, intézmények otthonainak falait szerte a nagyvilágban, az alkotó megpihent, visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Bakti Éva, Oros szülötte, az örök szabolcsi lány türelemmel viselt hosszú szenvedés után, a 78. életévében feladta a harcot, a kaszás harmadszori próbálkozását már nem tudta kivédeni.

Morzsákkal és köszönettel is beérte

Földi javakkal nem kényeztette el a sors, mérhetetlen lelki gazdagságát viszont kivetítette a világra, kitárt szívvel, őszinte hálával fogadta a jó emberek feléje irányuló szeretetét. Majdnem az életét adta a remélt anyaságért, de nem lehetett saját gyermeke, így természetes volt számára, hogy beteg húga két gyerekét nevelte fel egyedülállóként. Hamar utolérte az üvegművesek kórja, nem volt harminc éves, amikor leszázalékolták. S mert soha nem adta fel, emelt fővel viselte a csapásokat, megtalálta a módját annak, hogy ha szerény körülmények között is, de – a számára mindig is első és szent – a család méltó életet éljen. Sok műszakot vállalt nővér volt a kórházban, a körzeti rendelőkben, s közben tyúkanyóként próbálta egyengetni a család – testvérei, beteg édesapja – életét.

A génjeiben hordott művészi hajlamot is a szükség hozta felszínre, s bár hamar elismert zeneszerző-szövegíróvá lett, sok kiállítást megért festményit elkapkodták a műértők. Az üzleti érzéket háttérbe szorította benne az érzés, hogy sokaknak tetsző dolgot alkotott, így az általa teremtett érték hasznát átengedte másoknak, ő a morzsáktól és a köszönő szavaktól is boldog és elégedett volt.

Ihletője volt a szülőföld

Rendkívüli képességekkel kárpótolta őt a Jóisten: csodás dallamok, fülbemászó melódiák, sokaknak kapaszkodót jelentő, önálló versként is helytálló költői dalszövegei örökzöldekké, a rádióműsorok állandó szereplőivé váltak, a Polip együttessel kiadott Nyíregyháza vásárában címet viselő műsoros kazettái napok alatt aranylemezekké lettek. Édesanyjától örökölt csodás hangján megannyi elismerést szerezve ő maga is énekelt a hanghordozókon.

A Publio Kiadó gondozásában megjelent kötetét, a verseivel és dalszövegeivel szerkesztett „A jéghegyen túl” című munkáját számos elismerés övezi.

„Oros csalogánya” – kapta a rá rendkívül büszke földijeitől a dicsérő elnevezést, s ez nem volt véletlen: a majd’ félezer dalának ihletője volt a szülőföld, Oros és Nyíregyháza nevét számtalan művében megörökítette és népszerűsítette a világban.
Végakaratában is a szülőföld mérhetetlen szeretete tükröződik: gyermekkori boldogságának színhelyét, a sokat megénekelt orosi kis kanális partját jelölte meg végső nyughelyének.

Kaiser Attila László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában