Nyíregyháza

2024.02.21. 12:57

Vérüket adták a jó ügyért (képek)

Már tizedik alkalommal szervezték meg a Civil Véradást, ahova ezúttal is nagyon sokan érkeztek.

Szon.hu

Forrás: Fotó: Dodó Ferenc

A Kormányhivatal 3. emeletén sorban álltak szerdán reggel az önkéntes véradók, hogy segítő kezet nyújtsanak. Az első civil véradást 2019-ben rendezték meg, a mostani már a tizedik alkalom. A programot a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központok bevonásával, valamint az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszttel együttműködve valósítja meg.

Közös ügy

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot működtető Hierotheosz Egyesület a Miniszterelnökség felhívására három városban szervezett véradást vármegyénkben. Kiss András, az egyesület főtitkára elmondta, hogy a Covid járvány alatt kezdődött el a jótékonysági sorozat. – Amikor az ország leállt, a vérellátás ügye még fontosabbá vált, hiszen vért adni sem mentek el az emberek. Ekkor jött az a döntés a civil ügyekért felelős miniszterelnökségi államtitkárságtól, hogy a civil közösségi szolgáltató központok álljanak a kezdeményezés élére, és minden évben két alkalommal szervezzék meg a civil véradást. Mindez önkéntességen alapul, a vérünkkel életeket menthetünk és az ország vérellátását biztosíthatjuk. S bár egyenként jövünk, ez egy közösségi ügy. Azt gondolom, mindenkinek a családjában, ismerősei körében van olyan ember, akinek szüksége volt, vagy esetleg lesz vérre, és akinek ez nagy segítséget jelent – mondta Kiss András, és megköszönte mindazoknak, akik vért adnak, az önkormányzatoknak, az Országos Vérellátó Szolgálatnak és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Vöröskeresztnek is a partnerséget.

Nagy az érdeklődés

Kiss Andrástól azt is megtudtuk, hogy kedden Kisvárdán, szerdán Nyíregyházán segíthettek az önkéntesek, csütörtökön pedig Mátészalkán várják a véradókat.
– Arra számítunk, hogy közel 100 érdeklődőt tudunk a három nap alatt megszólítani, s ezzel egy jó ügyet szolgálni. Nagyon örülünk annak, hogy évről évre nagyobb az érdeklődés. A személyes tapasztalatom az, hogy nagy segítség a szervezett véradás, mert így nekem is van két fix időpont a naptáramban, amikor vért adhatok, de egy évben akár háromszor is meg lehet ezt tenni. Sokan ismerik ezt a kezdeményezést, várják az alkalmat – részletezte a Hierotheosz Egyesület főtitkára, és megjegyezte, legközelebb ősszel, akkor már 11. alkalommal szervezik majd meg a Civil Véradást.

Fazekas László állandó véradó már 8 éve, minden szervezett véradásra elmegy, amit a Kormányhivatalban tartanak, akár háromszor, négyszer is egy évben. Mint mondta, szeretne segíteni a rászorulóknak és példát mutatni másoknak, mert lehet, hogy egyszer neki is szüksége lesz vérre. Reméli, hogy akkor valaki ugyanilyen lelkes lesz, mint most ő – tette hozzá.

Kollégáink is minden alkalmat megragadnak, hogy vérükkel segítsenek – ezt tették ezúttal is, és mindenkit arra buzdítanak, álljanak be az önkéntes véradók sorába. A véradásokon a magukat egészségesnek érző, 18–60 év közötti emberek vehetnek részt, rendszeres véradók esetében a korhatár 65 év.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában