Szabolcs-Szatmár-Bereg

2024.03.25. 12:05

A digitális lemaradás mérsékelhető

A diákok harmada a digitális készségek terén alapvető jártassági szinttel sem rendelkezik.

Tarnavölgyi Gergely

Kalocsai Adrienn, a Csendtörő Alapítvány elnöke

Forrás: Fotó: Sipeki Péter

A nyíregyházi székhelyű PRIMOM Alapítvány, mint a DigitalTech EDIH konzorciumi partnere, együttműködve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal a közelmúltban szakmai fórumot szervezett, aminek fókuszában a digitalizáció, a digitális oktatás állt.

A kamara nyíregyházi székházában megtartott rendezvény résztvevőit Párkányiné dr. Csurka Edina, a szervezet főtitkára köszöntötte, majd Laki Balázs, az Edutus egyetem oktatója beszélt a különféle digitális oktatási módszerekről, jó gyakorlatokról. Kalocsai Adrienn coach, a Csendtörő Alapítvány elnöke a digitális tudatosság és a lelki egészség összefüggéseiről beszélt a hallgatóságnak. A szakmai fórumon többek közt elhangzott: egy korábbi tanulmány szerint az unió területén élő oktatók alig 40 százaléka érezte magát kellően jártasnak ahhoz, hogy digitális technológiákat használjon, ugyanakkor a diákok körében végzett felmérés eredménye, hogy harmaduk nem rendelkezik a digitális készségek terén alapvető jártassági szinttel sem. Hogy ezen változtatni kell, az nem kérdés – ebben is segít az érintett oktatóknak, tanároknak, érdeklődőknek a DigitalTech EDIH szakmai szervezet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában