2024.03.08. 10:53
A kultúra csodás ünnepe a Vécseyben (képek)
Nagy siker volt a 25. Vécsey-Vásárhelyi országos kamara néptánc, népzenei és népdaléneklési verseny.
Forrás: Fotók: Brencsák Miklós
Népi rigmusoktól, csizmák kopogásától, citera, nagybőgő, cimbalom és népi hegedű jellegzetes hangjától volt hangos az érkerti Vécsey utca. A Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában működő Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében rendezték meg a 25. jubileumát ünneplő Vécsey- Vásárhelyi országos kamara néptánc, népzenei és népdaléneklési versenyt. Már hagyomány, hogy minden évben az idén 60. születésnapját ünneplő általános iskolában mérik össze tudásukat az ország népi kultúrát tanuló diákjai.
![](https://cdn.szon.hu/2024/03/6x4wakANWCiVjzfBtpSqtTjv1JiUfawqoQQu7ZPSlYI/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlOWJhZWYzZWFlMjQ0NGJiOTNmYzkwYjEyZDZjNjk5.jpg)
Az ország 29 településéről érkezett az a 488 versenyző, akik életének nagy részét teszi ki az, hogy a magyarság népi hagyományaival, népi kultúrájával foglalkoznak. Néptánc, népdaléneklési és népi hangszeres kategóriában mérhették össze tudásukat, felkészültségüket a fiatalok.
A 154 nevezés közül 55 néptáncos produkció mérettetett meg a dr. Ratkó Lujza, Szarka Zsolt és Kökény Richárd alkotta zsűri előtt. A gyerekek népi játékokat és népszokásokat elevenítettek meg a színpadon a néptánc lépéseinek segítségével. A talpalávalót minden esetben a Szikes Zenekar biztosította. Három korcsoportban hirdettek eredményt, mellette jutalmaztak különdíjasokat és új gazdára talált a Vándordíj is. Nyíregyházi siker a II. korcsoport II. helye: a Nyírség UP Topogó Junior Táncegyüttes A Györteleki páros verbunk és magyar csárdását Grexáné Nagy Enikő és Ugyan Attila tanította be. A III. korcsoport II. helyét szintén a két néptáncpedagógus tanította, ők Tág a világ, mint az álom címmel Weöres Sándor verseket állítottak színpadra. A koreográfusi különdíj is Nyíregyházára érkezett, Antal Dóra a Kiszáradt az én örömen zöld fája című művéért kapta.
![](https://cdn.szon.hu/2024/03/0cAevu4AKyegzzCn0Noy6MMmg7U-SgQg_Kp-n5b8tZM/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5MmVjNTYwYzcyYTRjNmI4MzE5YTMxMDMxMGJkZWUw.jpg)
A napot 44 népzenei és 55 népdalos produkció színesítette. A népdaléneklési verseny zsűrijében Vakler Anna, M. Nagy Andrea és Németh István foglalt helyet. Nyíregyházi siker, hogy a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulói több díjat is elhoztak. Bárdosi Ildikó tanítványai közül Csépke Csongor, Beidek Borka, Kanczel Bíborka és a Csobogó Énekegyüttes részesült elismerésben. Bárdosi Ildikó pedagógiai különdíjat kapott kimagasló felkészítő munkájáért.
A népzenei verseny zsűrijében helyet foglalt dr. Dragony Gábor, Szerényi Béla és Horváth Attila. A Vikár Sándor Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Rózsa Eszter és Farkas Hédi értek el helyezést. Felkészítő tanáruk Kasellákné Zelenák Georgina volt. Szintén kiemelkedő teljesítménye miatt járult a zsűri elé Herdon Máté és Fegyveres Georgina. Mindkét versenyző a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium növendéke, akiket Nauner- Agárdi Éva készített fel a versenyre. Különdíjban részesült Meczkó Magor, a Vásárhelyi László Reformárus AMI tanulója.
![](https://cdn.szon.hu/2024/03/UeGybvOi9w_N_Arr6iiI46WmV1EXu415OE9Tt5S6FmY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5MzNlYTBlNDk4ODRiODVhZjYxMjU4OGZhYzEzY2Ez.jpg)
A két iskola, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye, valamint a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola kapcsolata még az elmúlt évszázadban kezdődött. 1999-ben, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első versenyt, aminek ezt követően minden februárban az érkerti iskola adott otthont. Eleinte csak a vármegyéből, majd ahogy teltek az évek, az egész országból érkeztek indulók a hiánypótlónak számító kamara megmérettetésre. 2016-ban pedig már Erdély magyarlakta vidékeiről is neveztek versenyzők.
Ahhoz, hogy a megmérettetés napján minden jól működjön, nagyon sok ember összehangolt munkájára van szükség. A két iskola pedagógusai már a tanév elején elkezdik a szervezőmunkát, hogy február végére minden maximális rendezettséggel működjön. Dr. Gaál Sándor, esperes, a VLRAMI fenntartójának képviseletében a megnyitóünnepségen elmondta, a két iskola közös munkájának eredménye ez a jól szervezett verseny, ahol mindenki olyan, mint egy szorgos méh. Mindenki keményen, tervszerűen végzi a feladatát, aminek az eredménye ez, az országos viszonylatban is rangos kamaraverseny. A VLRAMI igazgatója, Demarcsek Zsuzsa azt mondta, a két iskola pedagógusai hatalmasat alkotnak azzal, hogy minden évben megrendezik a versenyt. A pedagógusok felkészítik a versenyzőket, a megmérettetés előtt lelket öntenek beléjük, míg más pedagógusok azért felelnek, hogy a verseny helyszínén minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Az elmúlt 25 esztendő a bizonyítéka a két iskola közötti jó együttműködésnek.
![](https://cdn.szon.hu/2024/03/UeGybvOi9w_N_Arr6iiI46WmV1EXu415OE9Tt5S6FmY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5MzNlYTBlNDk4ODRiODVhZjYxMjU4OGZhYzEzY2Ez.jpg)
Veres László, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményének tagintézmény-igazgatója kifejtette, óriási lelkesedéssel kezdenek bele minden évben a szervezőmunkába. A nevelőtestület magáénak érzi ezt a nagyszabású rendezvényt, amelynek negyed évszázada az idén 60 éves általános iskola ad otthont. A Vécsey vezetője elmondta, örömmel vesznek részt a nem kevés munkával járó feladatokban, és büszkék rá, hogy minden februárban egy nap csakis a népi kultúráról, a magyarság gyökereiről, hagyományainkról és az identitásunkról szól. Veress László kiemelte, nagy motiválóerő a Vécseyben tanuló diákoknak ez a verseny, hiszen meg tudják mutatni, mit sajátítottak el tanév közben. A Vécseyben lehetőségük van a tanulóknak a VLRAMI foglalkozásain is bővíteni tudásukat. Az iskolában emellett nagy hangsúlyt fektetnek a kompetenciafejlesztésre és az egyéni differenciálásra. Bizonyítja ezt az is, hogy évről- évre javuló tendenciát mutatnak a kompetenciamérések eredményei és megállják helyüket az itt végzettek a középiskolákban és az életben. A pedagógusok összekapcsolják ugyanis az iskolai ismeretanyagot a mindennapi élet gyakorlati részével.
![](https://cdn.szon.hu/2024/03/kjXCwdHXH2hOv4Cuuyp3qdHOrtvjSjs4zQWTIGx1_40/fit/1200/1800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmOWQwMjIwODA1MTQ1M2Y4OThmOWU2NTQyMzljMTU5.jpg)