Kótaj

2024.03.24. 10:30

Minden a 3,14 körül forgott

A képlet egyszerű: amit élvezettel tanulunk, azt nehezen felejtjük el.

Szon.hu

Éppen annyira elkötelezett híve a hagyományápolásnak a kótaji István Király Baptista Általános Iskola, mint a tehetséggondozásnak. E kettő ötvözetéből született meg évekkel ezelőtt a „Pi”-day elnevezésű tehetségnap, ami napjainkban már az iskola hagyományos programjai között szerepel. Kezdetben a matematikáé volt a főszerep, mára azonban több képességterületet is felölelve a sport, a kézműves-foglalkozás, a természettudomány is fontos szerepet tölt be ezen az élménydús napon, amit már a diákok is nagyon várnak.

Interaktív, játékos feladatok 

A π-napot 1988 óta március 14-én tartják meg, mivel az aznapi dátum (03. 14.) számjegyei két tizedesjegyig megegyeznek a matematikai π értékével (3,14...), az idén azonban egy kicsit korábban, március 7-én szervezték meg ezt az eseményt a kótaji oktatási intézményben. Reggel a 6. a osztály nyitóműsorával kezdődött a programsorozat, majd az iskola tornatermében több száz tanuló alkotta meg élőkép gyanánt a π-szimbólumot. Délelőtt az alsó tagozatosok tanórai keretek között bővíthették matematikai, természettudományos ismereteiket. A hagyományos interaktív, játékos feladatokat a Lego Education készleteinek használatával, robotikával, mászófallal tették még érdekesebbé a pedagógusok.

Csapatjátékok körökben 

A felsős diákok négy helyszínen tölthették el felszabadultan a délelőttöt: a kézművesteremben karkötőt fűztek és szimbólumokat festettek; a tornateremben a körre mint geometriai alakzatra építve vettek részt csapatjátékokban; a matematika mint a tudományok atyja is fontos szerepet játszott, az 1. emeleti közösségi térben pedig a budapesti Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. két munkatársa: Bikki-Grossmann Erika és Jancsi Ákos kápráztatta el a nézőket látványos kémiai kísérletekkel. 
A nap során a fiatalok stílszerűen π-zzát kaptak tízóraira, s természetesen nem maradhatott el a közkedvelt tejbepa-π sem. Ezek a napok bizonyítják, hogy a fontos ismereteket nemcsak lehet, de kell is a megszokott tanórák mellett rendhagyó módon megismertetni a gyermekekkel, hisz a képlet egyszerű: amit élvezettel tanulunk, azt nehezen felejtjük el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában