Szabolcs-Szatmár-Bereg

2024.03.04. 20:00

Motorosok az utakon, vigyázzunk rájuk!

A tavasz érkezése a motoros szezon kezdetét is jelenti, de sokan elszoktak a kétkerekűektől az utakon.

Miklós István

A vártnál korábban köszöntött be a tavaszias időjárás, hiszen már több mint egy hete meleg, napos időnek örülhetnek az emberek. Nem is kellett sokat várni arra, hogy megjelenjenek az utakon az első motorok, ám ilyenkor, a „motoros szezon” kezdetén nem árt a fokozott óvatosság. A statisztikák ugyanis arról árulkodnak, hogy tavasszal megugrik a balesetek száma, és ennek egyik oka az, hogy az autóvezetők nincsenek még felkészülve a kétkerekűekre a mindennapos közlekedésben. A témáról Tar Béla gépjármű-szakoktatót kérdeztük, aki hasznos tanácsokkal szolgált a gépkocsivezetőknek.

Nehezebben észlelhetők

– A motorok kis testű járművek, éppen ezért jobban beleolvadnak a környezetükbe, és nehezebb őket észlelni, mint az autókat. Arra kérem a gépkocsivezetőket, mivel elszoktak e járművek jelenlététől az utakon, mielőtt behajtanak egy kereszteződésbe, a korábbiaknál figyelmesebben nézzenek szét. A felénk közeledő autó mögött is lehet motoros, ezért inkább többször nézzünk szét, minthogy véletlenül bevágjunk egy vasparipa elé. Azt is fontos tudni, hogy a motorkerékpárok az autóknál jobban gyorsulnak – és itt most szó sincs száguldozásról –, hamarabb érik el az utazósebességet. Előfordulhat, hogy szétnézünk egy kereszteződésnél, nem látunk érkező járművet, majd a következő pillanatban összetalálkozunk egy motorral – tudatta Tar Béla, aki szerint nagyon fontos, hogy fejben is átálljunk a tavaszi közlekedésre.

CB2010_8312
A jó idő beköszöntével előkerültek a motorkerékpárok is 
Fotó: Illusztráció: MW-Archív

– Mivel nehezen észlelhető járművekről beszélünk, a motorkerékpárokon minden esetben kötelező a tompított fényszóró használata. A modern típusok már a gyújtás ráadásakor bekapcsolják a ­világítást, de a régebbi modelleknél erre a motorosnak kell figyelnie. Az észlelhetőség, a látni és látszani elv napjainkban még fontosabb, mint korábban, hiszen nagyot változott a járműpark, ráadásul nemcsak minőségben, hanem a mennyiségben is óriási a különbség. A nagyobb városokban már szinte nem is beszélhetünk csúcsforgalomról, mert egyfolytában leterheltek az utak, és a manapság igen divatos városi terepjárók számának nö­vekedése is megnehezítheti azt, hogy észrevegyünk ­egy-egy motorkerékpárt a forgalomban. A nagyobb teherjárművek és a gyakori SUV-ok is kitakarhatják a kétkerekűeket, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy fokozott figyelemmel közlekedjünk – hívta fel a figyelmet a szakoktató, aki azt is elmondta, a meleg idő miatt egyre többen szereltetik vissza a nyári gumiabroncsot az autóikra.

Csalóka az időjárás

– Napközben valóban tavaszias, meleg idő van, de ez sokszor még csalóka. Az időjárás még eléggé változékony lehet, az előrejelzések is enyhe fagyokat jósolnak a reggelekre. Amíg a napi átlaghőmérséklet nem éri el a 7 Celsius-fokot, nem javaslom a nyári abroncs felszerelését. Igaz, a napközbeni melegben jobban kopik a téligumi, de ez mégsem annyira veszélyes, mintha a reggeli hűvös időben nem tudunk időben megállni a megkeményedett nyári abroncs miatt. Persze, aki szinte alig közlekedik a reggeli órákban, esetleg csak hétvégén veszi elő a gép­kocsit, már válthat gumit, ellenkező esetben nem tanácsos – világított rá Tar Béla, majd kiemelte: a motoro­soknak is figyelniük kell az ­esetenként szeszélyes időjárásra.

– Aki már kora tavasszal mopeddel vagy motorkerékpárral jár dolgozni, szintén figyeljen a korábban említett jelenségekre. Reggel még szinte minden nap 7 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, ilyenkor pedig a kétkerekűek gumijai sem tapadnak megfelelően. A szokásos tavaszi karbantartás – mint a folyadékok, fékek, világítás ellenőrzése mellett – ezekre az egyszerű, sokszor bagatellnek tűnő tényezőkre is ügyelni kell – hangsúlyozta a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában