Olvasóink írják

A napokban a nyíregyházi régiségpiacon árultam. A kínálataim között szerepelt vagy húsz darab gyönyörű, szép régi magyar meséskönyvem. Egy idősebb, kedves úriember rákérdezett, és elmesélte, hogy kárpátaljai magyar gyerekeknek viszi ajándékba. Hogy amíg olvasnak a gyerekek, elfelejtsék vagy eltereljék a figyelmüket a háborúról. Mikor ezt megtudtam, azonnal odaadtam az egészet egy jelképes összegért. De legszívesebben egy forintot sem fogadtam volna el érte, mert szörnyen sajnálom őket, mélyen a szívemből. Hisz ők is magyarok. Honfitársaink. Az ember szíve majdnem megszakad. Úgy éreztem, hogy gombóc van a torkomban, és elkezdtek potyogni a könnyeim. Csak azért, mert jószívű ember vagyok, s ember maradtam ebben a néha könyörtelen, szörnyű világban. De biztosan büszkék rám az őseim is a mennyországban. Egyszerűen csak így neveltek fel a szüleim és a nagyszüleim. Azt nevelték belém kicsi koromtól, hogy történjen bármi is, én akkor is, és mindig is, minden körülmények között legyek korrekt, és maradjak jóságos. Mindezt soha sem fogom elfelejteni. Hálásan köszönöm! Úgy éreztem, hogy ez is egy nemes és jó cselekedet volt. 
Kondás Attila