Csengeri Imre első volt a vitézek között

Vaja. Kilencedik alkalommal rendezi meg a Vajai Honvéd Művésztelepet 2024. május 27. és június 6. között Vaján a Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye. A művésztelep keretében a Magyar Honvédség katonai tiszteletadással emlékezik meg a régi temetőben vitéz Csengeri Imréről május 29-én 14 órától.

Csengeri Imre 1888-ban született Hajdúnánáson református családban. Az I. világháborúban a cs. és kir. 39. gyalogezred tiszthelyetteseként harcolt, és tettei alapján mindenképpen az ezred legkiemelkedőbb alakjai közé tartozott.

Csengeri Imre a Nagy Háború előtt szüleivel és testvéreivel Hajdúnánáson élt, innen ragadta el a háború. Hősünk 1914 júliusának végén, a mozgósításkor vonult be a 39. gyalogezredhez, a háború előtti tényleges katonai szolgálatát is 39-es katonaként szolgálta le.

Vitézségével hamar kitűnt. Az ezred géppuskás osztagai az 1914 őszén lezajlott ütközetekben mesterien használták tűzgépeiket. Mivel még nem alakultak ki műszakilag berendezett állások, a géppuskák mindkét oldalon nagy veszteségeket okoztak. Az ezred géppuskásai tűzfegyvereikkel gyakran mentették meg az ezred zászlóaljait a bekerítéstől vagy az átkarolástól. Ezekben a harcokban Csengeri Imre kiérdemelte az I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Érmet. 1918-ban a Piavén történő átkelésnél ismét kiemelkedő haditettet vitt véghez szakaszával. Az összeomlás után hazatérő tiszthelyettes még utoljára fegyvert ragadott, és tagja volt az 1919-ben a csucsai fronton bevetett, 39-esekből verbuválódott, Vályi Nagy Frigyes által vezetett zászlóaljaknak. A Székely Hadosztály tagjaként is példát mutatott hazafiasságából.

Elismeréseinek köszönhetően neve szélesebb körben ismertté vált. A legénységi állományúak között elsőként avatták a Vitézi Rend tagjává. Így résztvevője volt az első vitézavatásnak, ahol az első 203 katona között avatták vitézzé, és tagja volt az első 24, vitézi telket nyert jelöltnek. Sok, egykori 39-es bajtársa is ekkor nyert vitézi címet. Az ünnepséget 1921. augusztus 21-én rendezték meg. 

A vitézi telekről szóló adománylevél 1921. május 21-én kelt. Ennek megfelelően részére a vajai, 461. számú telekkönyvi betétben foglalt 1066/3 helyrajzi számú, 15 katasztrális hold terjedelmű vitézi telek adományozása (8,5 hektár) történt meg. Az egyébként hajdúnánási katona a felajánlott földek közül Vaja mellett választott magának, vállalva ezzel a költözést is.

Élete gazdálkodással telt, ami mellett leventeoktató is volt. Nagy tiszteletben tartották, és nemzetes uramnak szólították. A helyi hivatalokban sorba állnia sem kellett, mindig előre szólították. Nagy öröme tellett 4 gyermekében. Sokszor mondogatta, hogy csak legkisebb lányának, Erzsikének a lakodalmát szeretné még megérni. A fronton szerzett számtalan sérülése miatt azonban állandó egészségügyi problémái voltak. Bár később több alkalommal is behívták katonai szolgálatra, egészségügyi állapota miatt azonnal elbocsájtották. Karsebével sokat szenvedett, és végül felesége Debrecenbe vitte egy olyan orvoshoz, akivel még az ezred I. világháborús időszakából ismerték egymást. Az orvos azt mondta, ha hamarabb felkeresik, talán amputálással még menthető lett volna a hős élete, így viszont gyógyulása már csak az Égben lehet.

Csengeri Imre tartalékos tiszthelyettes, a cs. és kir. 39. gyalogezred történetének kétségtelenül egyik legvitézebb katonája 1941. szeptember 4-én adta vissza lelkét.

Temetése olyan volt, amire a kis településen nem sok példa akadt. Megjelentek a Vitézi Rend képviselői, illetve természetesen egykori leventéi, akik koporsóját vitték a sírhoz.