Egyenesen a csillagok közé

A korábbi években a WIFI és a Covid miatt bevezetett jegyrendszer okozta a legtöbb bosszúságot. Az idén egyikre se lehet panasz, soha ilyen gördülékenyen nem ment a jegyek foglalása, cseréje, és végre a WIFI is felzárkózott a XXI. század és a résztvevők igényeihez. 
Az olimpia közeledte és a nemzetközi helyzet a korábbinál is szorosabb biztonsági ellenőrzést hozott a Croisette-re, így a lassú bejutás a fesztiválpalotába ad leginkább okot a méltatlankodásra. Abban a pillanatban azonban, amikor lemennek a fények és elkezdődik a fesztivál szignálja, a tenger mélyéről a csillagok közé felmenő, vörös szőnyeggel borított lépcsősor, melynek utolsó fokát az arany pálma koronázza, mindez oly lényegtelennek tűnik. 

Egy film, három epizód 

A hivatalos versenyprogram ebben az évben is sok nagy névvel kecsegtet, mint például a görög származású Yorgos Lanthimos, akinek 2009-es Kutyafog című filmje nyerte meg az Un Certain Regard szekció fődíját, azóta pedig Cannes és Velence felváltva versenyeznek a fanyar humorú, bizarr filmjeiről elhíresült rendező kegyeiért, aki legutóbb a Magyarországon forgatott Szegény párák című filmjével zsebelt be négy aranyszobrot az idei Oscar-gálán. 
Nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzte meg Lanthimos legújabb, a hivatalos versenyprogramban debütáló alkotását, a Kinds of Kindnesst is. A három, látszólag egymáshoz nem kapcsolódó epizódból álló filmet a más-más karakterek bőrében visszaköszönő színészeken kívül egy fontos motívum köti össze: egy titokzatos ember halála. A maréknyi szereplőgárdában ott van a Kedvenc című filmjétől kezdve Lanthimos állandó kedvence, Emma Stone, aki az izgalmas szerepeken kívül a görög rendezőnek köszönheti második, a Szegény párák főszerepéért kapott Oscar-díját. A Kinds of Kindnessben láthatjuk még többek közt Willem Dafoe-t vagy Jesse Plemonst is. 
A film sokkal inkább Lanthimos korai alkotásaira hasonlít, mintsem a Kedvencre vagy a Szegény párákra, ami önmagában nem lenne baj, de a három epizód eléggé terjengős és egyenetlen színvonalú, helyenként – a maga bizarr módján – rendkívül szórakoztató, az utolsó epizód azonban különösen hosszúnak és gyakorta érdektelennek tűnik, amit csak a végső csattanó ment meg, ami egyben össze is fűzi a különböző filmnovellákat.