Fotók és videó

2024.05.17. 17:25

Megnyílt a Nyíregyházi Állatpark Európában is egyedülálló szenzációja

A Jégvilág interaktív állatbemutató a modern technika segítségét is kihasználva vezeti be a látogatókat a sarkkörök állatvilágába.

Szon.hu

Fotó: Gazdag Mihály

Nagy volt a nyüzsgés pénteken délelőtt a Nyíregyházi Állatparkban, ugyanis ünnepélyesen is átadták Magyarország legnagyobb vidéki állatkerti beruházását. Az elmúlt évek az egymásra épülő és egymással összefüggő fejlesztéssorozat jegyében teltek, elég csak a Viktória házra, a Zöld Piramisra vagy az Andok kalandokra gondolni. Most pedig egy újabb csodával bővül az állatpark, az egyedülálló, sok élményt kínáló látványosság a sarkvidéki állatok számára nyújt ideális életteret, de igazi turisztikai attrakciókkal is szolgál. A Nyíregyházi Állatpark jelentősen hozzájárul a biodiverzitás, a biológiai sokféleség megőrzéséhez is szerte a világon, hiszen az 500-ból immár 113 olyat fajt tartanak, amelyeket koordinált európai programban mentenek meg a kipusztulástól. A fajmegmentési programok mellett a természettudományos nevelésnek, az élő biológiai óráknak is egy kiemelten fontos színtere.

Embereknek építeni egyszerűbb

A Nyíregyházi Állatpark folyton álmodozó igazgatója megnyitó beszédében elmondta, hogy a Jégvilág ötlete 2015-ben fogalmazódott meg, amikor Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Ferenc fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt, és aláírták a Modern Városok Program fejlesztéseiről szóló szerződést. – Örülünk, hogy sikerült meggyőzni: érdemes befektetni a Nyíregyházi Állatparkba. Persze ez a Jégvilág egyedül nem sikerülhetett volna, dolgozik ebben a parkban közel 200 ember, akik nagyon sokat tettek azért, hogy létrejöjjön – mondta Gajdos László, és megköszönte a tervező és kivitelező csapat kiváló, precíz munkáját is. – Embereknek való épületet sokan tudnak tervezni, de hát itt állatok élnek, és nem ugyanolyan az elvárás a jegesmedve életkörülményeivel szemben, mint egy családi házzal szemben. Nagy kihívások előtt álltunk, de sikerült ezeket megoldani – részletezte az igazgató, és a műszaki ellenőrök, a városháza munkatársainak munkáját is méltatta, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a projekt. – Ők tudtak azzal foglalkozni, amivel én nem szeretek, és hagyták, hogy én itt álmodozzak, ők viszont nagyon komolyan és precízen rakosgatták a papírokat, szerintem több száz tonna keletkezett, és nagyon lelkesen vetették bele magukat a munkába. Köszönöm ezt a kilenc évet a feleségemnek is, mert 2010-ben, amikor átadtuk a Zöld Piramist, azt ígértem neki, hogy ilyen többet nem lesz, aztán úgy tűnik, hogy akkor nem mondtam igazat – fejezte be beszédét mosolyogva Gajdos László.

Összefogás eredménye

– A beruházás öt ütemből állt, amikor megnéztük az elsőt, még nagyon távolinak tűnt ez a nap – fejtette ki dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. – Ez a párját ritkító, 14 milliárd forintból létrejövő attrakció egy nagy összefogás eredménye. A polgármesteri hivatal, az önkormányzati rendszer munkatársai, cégek, intézmények, különböző szakemberek is a sajátjuknak érezték ezt a fantasztikus projektet. Örömmel és büszkén tekinthetünk a Jégvilágra, megérte a sok befektetett munka. Azt kívánom, hogy nagyon sok új és visszatérő vendége legyen az állatparknak Magyarországról és külföldről egyaránt. A városunk szlogenje: Nyíregyháza többet ad, itt az állatkertben is igaz, sokkal többet is ad. Úgy gondolom, megérte ez a sok fáradozás – fogalmazott a polgármester és megköszönte mindenkinek a munkáját.

Fajmegmentő programok

Nagyon magas szakmai színvonalú csapat alkotja az állatpark bázisát. Dr. Papp Endre zoológiai igazgatóhelyettes már húsz éve fejleszti tudásával az állatparkot, a megtekinthető fajok számát az ő és csapata közreműködésével sikerült megduplázni, ami már 500 felett jár. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) elnöke kifejtette, hogy ez a beruházás nemcsak a város számára jelentős, kiemelkedő az Európai Állatkerti Szövetség szemében is, hiszen a tagjai elhivatottak abban, hogy az egész világban elfogadott sztenderdeket, állatkerti, tartástechnológiai, állatjóléti, oktatási és tudományos mintákat hozzanak létre, és ezeknek megfelelően, a legmagasabb színvonalon újuljanak meg az állatkertek. – Ezzel jelentős hozzáadott kulturális, turisztikai és gazdasági értéket adnak az egész Európai Uniónak, és ezeket az értékeket generálják mindenütt. A Nyíregyházi Állatpark Anthony Sheridan független állatkerti szakértő szerint a két legdinamikusabban fejlődő közép-európai állatkert egyikének mondható, és példamutató ebben a tekintetben. Azért is vagyok büszke, mint az állatpark zoológiai igazgatóhelyettese, mert a most átadott bemutatókkal az 500 fajból immár 113 olyat tartunk, amelyeket koordinált európai programban próbálunk megmenteni a kipusztulástól – részletezte dr. Papp Endre, és gratulált ahhoz, hogy fenntartható és megújulásra képes módon jött létre ez a beruházás.

Valóra vált álmok

A világ legrégebben, 1752-től működő állatparkjának igazgatója, dr. Stephan Hering-Hagenbeck elmondta: a schönbrunni és a nyíregyházi állatkert több évtizede nagyon jól működik együtt. A világszerte elismert, legjelesebb állatkertek feladatuknak érzik, hogy a látogatókat inspirálják az állatvédelemre és az élőhelyük megőrzésére. Örömét fejezte ki, hogy az európai állatkertek hatalmas látogatószámot tudnak felmutatni, a németországi állatkertek például kétszer annyi látogatót vonzanak, mint az első és második vonalbeli Bundesliga mérkőzések összesen. – Nemcsak az állatok iránti érdeklődés csalogatja a látogatókat, hanem az a modern környezet és épített infrastruktúra, amit létrehozunk a bemutatásukhoz. A Nyíregyházi Állatpark fantasztikus Jégvilága egy olyan létesítmény, ami tovább fogja emelni az állatkerti bemutatók színvonalát, és újabb lendületet ad a fejlődésnek. Ezeknek a hatalmas létesítményeknek a megvalósításához szükség van nagyon stabil és megbízható támogatói forrásra, innovatív tervezőcsapatra és a bátor döntéshozókra – részletezte a schönbrunni állatpark igazgatója.

Álmodók és szövetségesek

Már csepergő esőben kezdte meg ünnepi beszédét Ovádi Péter kormánybiztos, és kifejtette: nemzetközi szinten is nagyon fontos az új attrakció. – Az álmok valóra válnak Nyíregyházán. Legyünk nagyon büszkék az olyan innovatív emberekre, mint az állatpark igazgatója, és Nyíregyháza polgármestere, mert az álmodók mellett szövetségesekre is szükség van. A Nyíregyházi Állatpark a többi állatkertnek is jó iránytű lehet, hiszen megmutatja, hogyan kell jó és fenntartható projekteket véghez vinni. Mint állatvédelemért felelős kormánybiztos tudom, hogy nagyon fontos munkát lát el ez az állatpark a fajfenntartás és az állatjólét biztosítása területén – mondta Ovádi Péter, és azt tanácsolta mindenkinek, hogy higgyenek az álmokban, és reményét fejezte ki, hogy Gajdos Lászlónak még sokszor kell füllentenie a feleségének.

A meghívott vendégek az állatpark igazgatójának vezetésével nézhették meg az új attrakciót, a Jégpalota csodáit, különleges állatait és a 10 ezer évvel ezelőtti jégkorszak valósághű mamutjait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában