Bereg

2019.05.12. 08:39

Majd’ kétszáz éves torony

A Beregi-síkságon a Tisza partján az ukrán határ közelében található egyik legrégebbi település.

Vásárosnaménytól északra, Tiszakerecseny és Barabás között fekszik Tiszaadony, mely Vásárosnamény felől közúton, Aranyos­apáti felől tiszai kompon közelíthető meg. A községben a 2015-ös esztendőben 660-an éltek. Nevének első írásos formája „Odon”, ami az ismeretlen származású ősi magyar személynévből való.

Csonkán hevert

A település nevét 1475-ben említik utoljára, határához tartozott Teremszeg puszta is. „A falu határát sűrűn szabdalták kisebb-nagyobb vizek, erek, patakocskák és tavak. Határpontokként a következő tavakat és folyókat sorolták fel: Tisza, Büdös halastó, Vid erdejénél. Határpatak, Bochogó folyó, Baranya mocsár, Melepir tó, Rekettyés-tó, Lapus rekettyefolyó végére a Csarnavoda.”

A tiszaadonyi református templom elődje a gót stílusú építmény és római katolikus volt, amely a XVI. században már a reformátusok birtokában volt. A XVII. században a háborúk során elpusztult, „csonkán hevert”, csak a szentélye maradt fenn még ideig-óráig.

A hadjáratokon létszámában megfogyatkozott lakosok ezt követően kis fatemplomot emeltek, aminek a helyére 1784-ben kezdtek új kőtemplom építésébe, aminek nyugati homlokzata elé csak 1822-ben épült egy 28 méter magas kőtorony. A megsüllyedt templom renoválása az 1938. év elején történt meg, a gyülekezet pedig új harangot is szentelt. A belső berendezést Tóth János asztalosmester készítette. A templomban 1945-ben elhelyezett elemléktábla őrzi a II. világháborúban odamaradt 14 áldozat nevét.

KM

Borítókép: Tiszaadonyi panoráma a kis beregi falu műemlék templomával a Tisza töltéséről Fotók: Galambos Béla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában