Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.07.26. 20:00

Értékké lett kulturális örökségek

Százhuszonkilencre bővült a megyei értékeink száma.

Forrás: Sipeki Péter

Fotó: Sipeki Peter +36(20)958-9928

Két kulturális örökséggel bővült a megyei értéktár. A koronavírus-járvány miatt az idén először június végén ülésezett a bizottság. Ahogy Baracsi Endre elnök a megyei könyvtárban tartott sajtótájékoztatón fogalmazott: a veszélyhelyzet sajnos a beérkezett javaslatok számában is megmutatkozott, annak viszont örülnek, hogy a tanácskozás óta eltelt közel egy hónap alatt visszatért az élet az értékmentő és -őrző munkába is.

Támogatták a javaslatokat

– Bekerült a megyei értékek közé Móricz Zsigmond írói munkássága – többek között ezért tartjuk a nevét viselő megyei könyvtárban a sajtótájékoztatót –, valamint az újfehértói zsidó temető és az újfehértói csodarabbi sírja. Utóbbira ketten is javaslatot nyújtottak be: a helyi települési értéktár elnöke, Gál Ferencné és Suhajné Szoka Margit, az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület elnöke – ismertette Baracsi Endre, s hozzátette, a bizottság egyhangúlag támogatta a javaslatukat, hiszen szervesen kapcsolódik Újfehértó múltjához és jelenéhez a zsidó közösség, mely rengeteget tett a város kulturális és gazdasági életéért.

Tomasovszki Anita, a megyei könyvtár igazgatója, egyben a Nyíregyházi Települési Értéktár elnöke elöljáróban elmondta: egy törvényi változásnak köszönhetően még inkább felértékelődik a települési értéktárak szerepe azáltal, hogy az ezekbe bekerült örökségekből választják ki azokat, amelyeket a megyei értéktárba is felvesznek. Még fontosabb lesz tehát a jövőben a bizottságok együttműködésének tovább erősítése.

Nemrégiben emlékeztünk meg névadónk, Móricz Zsigmond születésének 141. évfordulójáról, az ő írói munkássága mostantól része a megyei értékeknek.

– Intézményünk büszkén vállalta a feladatot, hogy megőrzi, ápolja és továbbadja a XX. századi realista prózairodalom legismertebb alakjának kulturális örökségét. Kézirataiból, leveleiből, jegyzeteiből és jelentős műveiből válogatáskiállítást állítottunk össze, mely a könyvtár társalgójában kapott helyet, munkatársaink pedig készítettek egy rövid, de annál informatívabb videót, amit közösségi oldalunkon tekinthetnek meg az érdeklődők.

Várják az ajánlásokat

– A Nyíregyházi Települési Értéktár népszerű programsorozatát, az Értékes estéket nem folytathattuk a járvány miatt, elmaradt fotópályázatunk városnapi eredményhirdetése is. A helyi értékeket bemutató kiadványunkat sem tudtuk bővíteni, de reméljük, ez hamarosan megváltozik, s az eddigi ötven értéket továbbiakkal egészíthetjük ki. Folyamatosan várjuk az ajánlásokat elektronikus formában, a nyiregyhaza.hu/ertektar oldalon megtalálható minden ehhez szükséges adatlap és információ.

Baracsi Endre záró gondolataiban megerősítette: a megyei értéktár bizottság célja, hogy még inkább szorosabbra fűzze kapcsolatát a Nyíregyházi Települési Értéktárral. A jövőben igyekeznek egymást még hatékonyabban segíteni.

Bízunk benne, hogy ennek az értékgyűjtő munkában komoly eredményei lesznek nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Szabolcs-Szatmár-Beregben is.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában