operett

2020.07.29. 08:47

Újragondolt régi dalok

Mária bárónő és Rudolf főherceg duettje ezúttal az internetes közönségnek csendült fel.

Forrás: Győrfi Anna oldala

Megyénk két operettsztárja, ­Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt is énekel abban a nem mindennapi videóban, melyben egy majdnem tizenöt éves előadás ismert dallamát öltöztették új köntösbe hazai hírességek. Az összeállítás különlegessége, hogy minden részvevő otthon készítette el a szükséges felvételeket.

Tetszik a közönségnek

A videót Györfi Anna színésznő és énekesnő osztotta meg közösségi oldalán, mellette ragadott mikrofont Vágó Zsuzsi, Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Dolhai Attila és Kocsis Dénes. A művészek a Rudolf című musicalből adták elő Vetsera Mária bárónő és Rudolf főherceg szerelmi duettjét.

Annak idején mindannyian nagyközönség előtt játszották el ezeket a szerepeket, amikor 2006-ban a Budapesti Operettszínházban, 2010-ben pedig a Pécsi Nemzeti Színházban is bemutatták a darabot. A házi körülmények között újraforgatott duett a közönség tetszését is elnyerte, hiszen néhány nap alatt már közel kilencezren nézték meg a videót.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában