Nyíregyháza

2021.02.12. 14:00

A cím elnyerésével nagyon magasra tették a mércét

Öröm az ürömben: a pandémia miatti korlátozások alatt jutott idő a pályázat elkészítésére.

SZA

20210203 Nyíregyháza fotó: Sipeki Péter SP Kelet-Magyarország Portré: Mészáros Szilárd a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.

Fotó: Sipeki Péter

– Az idei január 22-e számunkra duplán emlékezetes, hiszen nemcsak a magyar kultúra napját ünnepeltük, de átvehettük a Minősített Közművelődési Intézmény címet is: ez a legrangosabb elismerés, amit kulturális intézményként megkaphatunk – mondta lapunknak a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója, Mészáros Szilárd, akitől megtudtuk, hosszú évek óta szerette volna, ha megpályázzák ezt a címet, de a korábbi években egészen egyszerűen nem volt erre idejük.

Tervezés és megvalósítás

– Nyolc hónapig dolgoztunk rajta a kollégákkal, és csak úgy tudtuk ezt megoldani, hogy a koronavírus-járvány miatt közel egy éve nem fogadhatunk látogatókat (ez alól csak a nyári hónapok jelentettek kivételt). Azt is mondhatnám, hogy ez most öröm volt az ürömben, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy látogatókat fogadhassunk és helyet biztosítsunk a csoportjainknak, a pályázat megírása szempontjából viszont az előnyünkre tudtuk fordítani ezt a nehéz helyzetet.

– A kiírást tavasszal tette közzé a Emberi Erőforrások Minisztériuma, és bár nagyon sokan pályáztak, csupán 9 intézmény nyerte el a címet, így joggal lehetünk büszkék a teljesítményünkre – mondta Mészáros Szilárd, aki a minősítési folyamatról is beszélt.

– Mintegy 200 oldalnyi anyagot nyújtottunk be, az ezekben foglaltakat pedig több ezer további oldallal kellett igazolnunk. Az utóbbi években is magas színvonalú munkát végeztünk, a pályázat miatt ez annyiban változott, hogy mindent a lehető legrészletesebben kellett dokumentálnunk.

– Le kellett írnunk, mit terveztünk, hogyan hajtottuk végre, és azt is, hogy amikor szükséges volt, hogyan avatkoztunk be. Ha például valamelyik előadás szünetében egy nézőnk jelezte, hogy nem hall mindent tökéletesen, azonnal intézkednünk kellett, a dokumentációban pedig lépésről lépésre le kellett jegyeznünk, hogy ezt hogyan oldottuk meg, de egy lámpacserét is dokumentálnunk kell, ahogy a külső kommunikációnkat is. Bár az utóbbi években már a kiírás szempontjait figyelembe véve láttuk el a feladatainkat, a pályázat megírása így is rengeteg tennivalót adott nekem és a kollégáimnak, akiknek nagyon hálás vagyok a hozzáállásukért. A pályázat és felkészülés folyamata többek között arra is jó, hogy saját magunkat értékeljük: a munka, amit az auditálás előtt elvégeztünk, nagy segítséget nyújt abban, hogy minőség­orientált működésre ösztönözzön bennünket, rávilágítson a szakmai sikereinkre, és hozzájáruljon a közművelődés területén elért eredményeink elismeréséhez.

Sok munka a számok mögött

– Tizenhét tagintézményünkkel, a Krúdy Gyula Art Mozival és a központi intézménnyel az ország egyik legnagyobb kulturális intézménye vagyunk, ahol kreatív, felkészült szakemberek dolgoznak, az épület átalakítása és funkcióváltása óta pedig a látogatóink száma és a szolgáltatásainkat igénybe vevők száma is a négy-ötszörösére nőtt. Ezzel a címmel magasra tettük a mércét, a jövőben ennek megfelelően kell kiszolgálnunk a látogatóinkat és a csoportjainkat.

– De bármennyire is örülünk az elismerésnek, számunkra a közönség a fontos és az, hogy közösségeket teremtsünk. Bennünket az éltet, ha látjuk, hogy a látogatóink jól érzik nálunk magukat, az utóbbi években pedig tudatosan szélesítjük a programok körét, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki szívesen jöjjön be hozzánk. A sorozataink nagyon népszerűek, a Lehozzunk önnek a csillagokat! előadásaira szinte a meghirdetésük napján elfogynak a jegyek, de a gyerekeknek szóló matinék és a szépkorúakat megcélzó eseményeink is mindig nagyon sok érdeklődőt vonzanak.

– A számok mögött rengeteg munka van, és azt érzékeljük, hogy a megítélésünk is sokat javult: az emberek értékelik, hogy mindent megteszünk azért, hogy itt kikapcsolódhassanak s jól érezhessék magukat – mondta az igazgató, aki abban bízik, hogy hamarosan újra megnyithatják kapuikat és ismét élettel telnek meg az intézményeik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában