VMKK

2021.09.14. 16:36

Programkavalkád a kulturális központban

Fotók, festmények, interaktív kiállítás, táncelőadás és Kovács Kati-koncert is lesz a VMKK-ban.

Km

Szeptember végéig szinte mindennap történik majd valami a Váci Mihály Kulturális Központban (VMKK): kiállítások, koncertek, gasztronómiai események egyaránt várják az érdeklődőket. Az első már ma: Színeim címmel nyílik meg Mészáros Dóra kiállítása 13.30-tól az Alvégesi Művelődési Házban.

A 4 for Dance táncegyüttes és Szabó Ádám Szívünk (Nyír)egy ritmusra ver című előadását szeptember 17-én 19 órától láthatják a táncot kedvelők, másnap pedig a képregény szerelmeseire számítanak: 10–14 óra között az intézmény teraszán rendezik meg az I. Nyíregyi Képregény Bazárt. Alig egy héttel később, 24-én a Borbányai Művelődési Házban folyékony lekvár, azaz pálinka- és pogácsaversenyt rendeznek, 25-én 18 órától pedig a hazai könnyűzene egyik legjelentősebb alakja, Kovács Kati ad koncertet a kulturális központban.

Kultúrházak éjjel-nappal

A természet köszön vissza Fekete Tibor fotóin, a Virágzó értékeink című kiállításnak a Butykai Közösségi Ház ad otthont, a megnyitót 26-án, vasárnap tartják. A gyerekek és a felnőttek is szeretik a Testünk a csoda című, az emberi test működését bemutató interaktív kiállítást, amit az érdeklődők 27-étől október 2-áig láthatnak a VMKK-ban.

A művelődési ház tagintézményeinek csoportjai is bemutatkoznak 24–25-én: a Kultúrházak éjjel-nappal sorozathoz csatlakozva lesz kenjutsuóra, táncház, kézműves-foglalkozás, önvédelmi bemutató, játszóház, fitt-torna, balettóra, a látogatók kipróbálhatnak számtalan táncot, de zumbázhatnak, pilatesezhetnek, részt vehetnek rapid randin, és babakiállítást is láthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában