„Én csak megfigyelő vagyok”

Vajon ki lehetne az a mai magyar kortárs szépíró, aki a szabad alkotás reményével fogja magát, és néhány hétre leköltözik Nyíregyházára? Szabad a gazda, hiszen úgysem fogják kitalálni: Paládi Zsolt, aki – ha már itt vetette „partra” a jó sorsa – mindjárt be is mutatkozott maroknyi közönségének a megyei könyvtárban. A Magyar Írórezidencia Program – egy az alkotói szabadságot és elvonulást támogató kormányzati programról van szó – kínálatából választotta ezt a várost (mondjuk Pécs, Vácrátót, Pannonhalma, Kapolcs vagy éppen Balatonfüred helyett). No meg azért is, mert van némi kötődése Szatmárhoz. Egyébként Budapesten született 1968-ban. Ja, persze: csak összenéztünk, és annyit mondtunk, hogy hé, ’68!

Ahol a téma terem

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos diplomát, tanított gimnazistákat, dolgozott a Magyar Nemzeti Levéltárban, s mivel íróként nem lehet megélni, most piarista szakképzősöket okít Gödön. S hogy miről álmodik manapság egy kortárs szépíró? Egyáltalán mit vár az ország legkeletibb szegletében a szabolcsi megyeszékhelytől? Nyilván az élet felajánlkozó sűrűjét, a vérvalóság áradó bujaságát, a témát, ami az utcán hever. Esetleg még a kiskocsmákban.

– Csakhogy itt nincs olyan kocsmai élet, mint a fővárosban. Persze bármelyik városban születhetnek mély történetek, ha másképpen nem, hát újsághírekből, amik mellé egy kissé a fantáziára is hagyatkozni kell – magyarázta kissé lemondó félmosollyal, mi pedig csak remélhetjük, hogy akad itt is kellő muníció a horgára a hetedik kötetének a befejezéséhez, amely jelen állás szerint a Szabadságos vásznak – Abszurdáliák munkacímet viseli.

Vidék vagy főváros?

Merthogy Paládi Zsolt jobbára az abszurdban, a groteszkben, a szatírában, esetleg gótikus horrorban „utazik”. Legismertebb munkái, az ironikusan groteszk felhangokkal megtűzdelt Szakszerű felszabadítás című novelláskötete, a hazugság és kényelem hamis világát bemutató regénye, a Kapitalista kalauz és szótár (átdolgozás után lett retró kalauz) vagy A sötét oldal című mű, is ezekről a stílusjegyekről tanúskodnak. És persze ismeretterjesztő munkákat is ír – lévén, hogy ezt jobban támogatják –: Az elárult civilizáció, vagy a 2012-es dániai útjának a lenyomata, az Önmegvalósítás művészi fokon című opusa ilyen.

Aztán felolvasott. Novellákat, négy rövidet és egy hosszabbat. A Szobrok és emlékművek, A család a minden, a Régi idők drogjai, a Filoszok egymást közt című művek egytől egyig ironikus pillanatfelvételek, de a Piros Oszkár, az elutasított, öregedő szoknyavadász amorózó bosszúját taglaló, A diszkrimináció diszkrét bája című szösszenet sem kevésbé lényeglátó és humoros.

Aztán egy kicsit ismét hazarévedett, a fővárosba gondolta vissza magát, ahol még hétköznapokon is több abszurditás történik, mint vidéken egyetlen hónap alatt. – Az ember, ha ír, az anyaggyűjtés során néha belemegy zűrösebb dolgokba is. Budapesten nem mindegyik kerület biztonságos, lehet azokban ilyen közegekben is közlekedni, csak be kell tartani a szabályokat – szaladt ki belőle az őszinteség. Azért egy félmondatából az is kiderült, hogy az ilyen életforma nem tesz jót egy párkapcsolatnak, ilyenkor gyakran felmerülhet a kérdés: miért éppen ott van – mármint mondjuk egy romkocsmában –, amikor máshol is lehetne.

Szeretné, ha szeretnék

Mint megvallotta, őt is izgatja a jelenvaló dokumentálásának vágya, és leginkább az tenné boldoggá, ha a közönség úgy szeretné, mint Moldova Györgyöt vagy Végh Antalt, a szakma pedig még jobban is, mint ahogyan e kettőt.

– Olyan örök, az írók és az olvasók közötti vitákba – hogy ti miért nem írtok érdekes dolgokat, ti pedig miért nem olvastok? – nem szeretnék belemenni. De tény, mivel mi szerzők kicsi nyelvterületen mozgunk, az állam és a szakmai szervezetek segítsége nélkül elsorvadna a kortárs magyar irodalom – váltott ismét kissé rezignáltra.

S mielőtt még elsétált volna a naplementébe, megválaszolt néhány keresetlen kérdést, majd mit sem palástolva megjegyezte: szeret egész nap a forgatagban élni. – Életemnek ebben a szakaszában, attól függetlenül, hogy már nem vagyok annyira fiatal, nehezen tudnám elképzelni magam egy kis faluban, ahol csak kertészkedem. De felteszem, hogy aki így él, legalább sokat tud olvasni – fogalmazott.

No majd rájön. Van rá cirka három hete. 

MJ