Végig hitt a képregényben

– Ezt a díjat alapvetően egy életműért adják, de nagyon odafigyelnek arra is, hogy a jelöltnek mit sikerült felmutatnia az adott évben. Szerencsére igen aktív időszak volt a 2021-es, sok minden történt – így kommentálta nemrég Kertész Sándor grafikus-tanár, hogy a rendezvényszervezői aktivitásáért – segítségével jött létre a megyei könyvtárban a Képregénytár – és a Privát képregénytörténet: Keretek közt rajzolók című legújabb munkája elismeréseként a Magyar Képregény Szövetség Korcsmáros Pál-díjban részesítette. 
 

Még láthatta a nagyokat 

– Ezzel együtt nagyon kellemes meglepetés volt, hogy rám gondoltak. Pláne azokhoz az időszakokhoz képest, amikor a legtöbben csak megmosolyogtak, ha csak kimondtam a szót: képregény – fűzte tovább a szót. – Ma már szerencsére más a helyzet, felnőtt egy olyan generáció, amely komolyabban veszi mindezt, az én munkámat is egyre többfelé elismerik, olyan helyekre is meghívnak előadni, amikre korábban nem volt példa, és az újságírói megkeresések is megszaporodtak. A kérdezők alaposabban felkészülnek, az érdeklődésük nem merül ki annyiban, hogy: tényleg ennyien szeretik a képregényt? – mutatott rá a díjazott, akinek ma már valóban komoly respektje van. 

Az 1960-as születésű kutató és tanárember azon kevesek közé tartozik, akik még találkozhattak a hazai képregénygyártás fénykorának nagyjaival, a rajzoló Zórád Ernővel, Korcsmáros Pállal, a szerkesztő és forgatókönyvíró Cs. Horváth Tiborral és a legkelendőbb, képregényeket népszerűsítő lapok főszerkesztőivel. Nem egy esztéta vagy művészettörténész doktori disszertációját segített megírni, szerényen a háttérben maradva, és mindmáig tanít olyan fiatalokat – például a nyíregyházi vagy a debreceni művészeti szakgimnáziumban – akik képregényesek, vagy egyszerűen csak grafikusok szeretnének lenni. 
 

Letette az alapokat 

Amikor az Alföldi Nyomdában, ahol bérmunkában nyugati képregényeket nyomtattak, rácsodálkozhatott, hogy egy comics másmilyen is lehet, mint a hazaiak, ő sem vágyott másra, mint hogy képregényrajzolóvá válhasson. Kísérleti Képregény Stúdiót alapított, magazinokat indított, Seft címmel saját comicssorozatba kezdett. Megszervezte Nyíregyházán az első képregény-konferenciát, egy asztalhoz ültetve az egymás mellett sokszor elbeszélő rajzolókat és kiadókat, majd az első nemzetközi képregényfesztivált is tető alá hozta Tokajban. 

– Amikor nemrég meghívtak egy beszélgetésre a fővárosi Képregény Kedvelők Klubjába, elvittem a főiskoláskori rajzaimat. Nem is olyan rosszak, mondták, de én messze éreztem magam a nagy példakép, Moebius, azaz Jean Giraud vagy a magyar őstriász rajztudásától. Ma már sokféle színvonalat képes befogadni a piac, de a '70-es, '80-as években nem adták a komoly grafikusművészet szintjénél alább. Ennyire pedig nem voltam jó, maradt a történeti érdeklődés, kezdetben Rubovszky Kálmánék debreceni értékkutatásának a „farvizén” – vallotta meg, mint tette korábban is. Se neki, se másnak nem volt tudomása arról, hogy ezt bárki utánacsinálta volna. Ma viszont már a fiatal esztéták (például Szép Eszter képregénykutató) is egyre gyakrabban fordulnak a műfaj felé – talán Kertész Sándor hatására is. 

A hazai képregényszövetség új díjazottja most sem dől hátra. Az elmúlt héten például megtartották Nyíregyházán az első, egyhetes, önköltséges nyári képregénytáborukat, nem kevés sikerrel. 

– Filmet nézünk, előadást hallgatunk, és rengeteget rajzolunk. Egyébként meg sem kellett hirdetnünk, a 20 főben maximalizált férőhely szinte azonnal betelt, és nem rajz szakosokból. Tizenkét–tizenhat éves, egészen ügyesen rajzoló fiatalok jöttek a megye különböző pontjairól, még Debrecenből is hoztak át hozzánk táborozót – mondta el két rajzóra között. – A későbbiekben szeretnénk a nagyobbaknak is kedvezni, akár egyfajta művésztelepjelleggel is – tette hozzá. 
Nem mulaszthattuk el, hogy a műfaj jövőjéről meg ne kérdezzük: 

– A válasz összetett. A rajzolók oldaláról érdekes jelenség, hogy mivel remek önkifejezési, elbeszélő forma ez, sokan próbálnak saját képregényeket készíteni, de nem eléggé felkészültek. A jelenlegi felsőfokú képzés kevés ehhez, és nem is annyira kitartóak. Hasonlóról panaszkodott nemrég Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezetője és a Kecskeméti Animációs Film­fesztivál igazgatója, miszerint még az egyetemről kikerülő animáció szakosoknak is több hónapos rajzfilmkészítői tanfolyamot kellett szervezniük, mert bár meghalnak a szépségben, még nem tudnak alázattal dolgozni. 
 

– Ettől is rosszabb, amikor egy jól rajzoló fiatal tehetség azonnal dobbant, amint pénze­sebb munkája akad. Aztán olvasói szempontból sem olcsó mulatság ez, nincsenek komoly mecénások. A képregény sajnos már nem sajtóműfaj, és igaza van Kopeczky Csaba képregényügynöknek, hogy hiányzik a „beetetős” képregény. Mindezek ellenére szerintem a képes elbeszélésforma örök. Nyomtatott formában még sokáig a piacon lesz, ugyanakkor egyre inkább átköltözik a digitális felületre, és ha egy-egy képkockára rákattintunk, alighanem meg is mozdul. 

MJ